Forró Lajos történész, a Délvidéki Kutatóközpont elnöke tavaly tett olyan ígértet a martonosi temetőben, hogy méltó emlékhelyet állítanak fel az 1944-ben kegyetlenül megkínzott, majd híveivel, sorstársaival együtt lemészárolt Werner Mihály apátplébánosnak. Tegnap a martonosi templom kertjében jeles vendégek részvételével leleplezték az emlékművet, Simor Márton szegedi szobrászművész alkotását a Délvidéki Kutatóközpont, a Rákóczi Szövetség Egyesület magyarkanizsai helyi szervezete és a magyarkanizsai önkormányzat szervezésében megtartott ünnepségen.
A rendezvényt megtisztelték jelenlétükkel: Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese, msgr.Huzsvár László nyugalmazott püspök, dr.Zapletán Géza esperes, Korsós Tamás szabadkai főkonzul, Nyilas Mihály magyarkanizsai polgármester, Bimbó Mihály alpolgármester, Horvát Gergely, a martonosi helyi közösség elnöke, a Csongrád megyei közgyűlés vezetősége, Kávai Szabolcs tartományi képviselő, Dobos Menyhért, a Duna TV vezérigazgatója, Simor Márton szobrászművész és még sokan mások.
Ünnepi köszöntőjében Forró Lajos elmondta, nem remélte, hogy ilyen sokan megmozdulnak és segítenek. Köszönetet mondott mindazoknak, akik azon fáradoztak, hogy ez a hely méltó legyen az apát úr emlékéhez.
– Nemzeti összefogás ez, ismét bebizonyítottuk, hogy nincs lehetetlen, ha mi, magyarok akarunk valamit. Isten segedelmével nem állunk meg Martonosnál. A Délvidéki Kutatóközpont, a Rákóczi Szövetség segítségével szeretnénk minél több plébánosnak megadni a tiszteletet egy ilyen emlékhely felállításával. Fontosnak tartottam, hogy ez legyen az első, örök mementóul egy szörnyű kort idézve, hogy emlékezzünk arra az emberre, aki az utolsó pillanatig nem engedte el a segélykérő kezeket – mondta Forró Lajos, hozzátéve, hogy sikerült elindítani Werner apát úr rehabilitációját is.
– A gyilkosoknak ma fejfájuk van a temetőben, rendezett sírjaikon virág nyílik. Azt szeretném, ha ártatlanul meggyilkolt családtagjainknak is lenne fejfájuk. Addig nem nyugszom, míg az ártatlanul meggyilkolt falusi emberek nem kapják meg a nekik járó végtisztességet – jelentette ki Forró Lajos.
Kávai Szabolcs szerint elsősorban annak az egyházi személynek a tiszteletére emeltetett az emlékmű, aki abban a borzalmas történelmi időszakban osztozott a hívek sorsában, amikor a gyűlölet és az embertelenség uralkodott itt a Délvidéken, de másodsorban rólunk is szól ez a dombormű, a XXI. században itt élő magyarokról.
– Több évtizednyi történelemhamisítás, elhallgatás után erkölcsi kötelességünk ápolni az ártatlanul kivégzettek emlékét. A többségi társadalomnak is előbb-utóbb meg kell értenie, hogy akkor válhatunk a valóságban is egyenrangú állampolgáraivá ennek az országnak, ha kegyelettel őrizhetjük ártatlan áldozataink emlékét. Két út áll előttünk, vagy csak a Kárpát-medencében ideiglenesen vegetáló csoportocska szintjére süllyedünk, vagy egy erős nemzeti közösséget formálunk, melynek nemcsak múltja, hanem jövője is van. Mi, akik kegyelettel őrizzük Werner Mihály és a többi áldozat emlékét, az utóbbi utat választottuk – mondta Kávai Szabolcs
Nyilas Mihály arra hívta fel a figyelmet: ahhoz, hogy valóban tanuljunk történelmünkből, feladatunk és kötelességünk emlékezni a múltra. Meg kell emlékeznünk arról is, ami tragikus, ami szomorú. A tárgyilagosság elengedhetetlen, az ítélkezés viszont nem a mi tisztünk, hiszen a történelemnek megvan a maga ítélőszéke. Ami ránk hárul, az emlékek életben tartása. Werner Mihály emlékhelyének leleplezése méltó emléket állít, és történelmi adósságot ró le. 1944 fájó seb, de a sajgó emlék feladatot jelent, a feltárásnak a feladatát. Közös magyar és szerb érdek, hogy megtörténjen a megbékélés ebben a kérdésben, hangsúlyozta Nyilas Mihály.
Semjén Zsolt kiemelte: az járja rólunk, hogy jellemzőnk a gyásznapok megülése, pedig semmi mást nem teszünk, mint megadjuk a végtisztességet azoknak a mártíroknak, vértanúknak és áldozatoknak, akik az elmúlt évszázad vérzivataros éveiben áldozatul estek, és jeltelen sírokban nyugszanak.
– A végtisztességhez mindenkinek joga van, amire szerte a világon minden nemzet gondosan ügyel. Itt közel hét évtizede nyugszanak jeltelen tömegsírokban az áldozatok, sok ilyen hely van, és sok helyen nem is tudjuk, mit rejt a föld. Eljön majd az idő, amikor az áldozatok sírja körül állhatunk, hiszen folynak a rehabilitációs eljárások. Addig is ez az alkotás emlékeztet minket a vértanúkra, mindenekelőtt Werner Mihály apátplébánosra, és amikor emléket állítunk a meggyötört, meggyilkolt atyának, akkor emlékezzenek a többiekre is, akikkel együtt halt mártírhalált, és a Délvidék többi mártír papjára is – kérte a miniszterelnök-helyettes.
Semjén Zsolt köszönetet mondott mindazoknak, akik munkálkodnak a múlt feltárásán. Majd kiemelte, a magyar államnak kétirányú kötelezettsége is van: egyrészt szerte a Kárpát-medencében támogatnia kell a feltárásokat és méltó emlékek állítását, egy magyar jad vasem felállítását Budapesten, másrészt a nemzet közjogi egyesítése. A történelem arra tanít minket, hogy a magyar nemzet közjogi nemzet is. A magyar állam ott áll a vajdasági magyarság és minden magyar mögött, jelentette ki Semjén Zsolt, majd Simor Mártonnal leplezte a domborművet, amire Huzsvár László kérte az Úr áldását.
A rendezvényt Szűcs Orsolya népdalénekes, a martonosi Szent Cecília énekkar és ifjúsági kórus, valamint a diákok fellépése tette még ünnepélyesebbé.
Az avatóünnepséget követően a megemlékezők koszorúkat helyeztek el a dombormű mellett.
