A Szerbiai Hegymászószövetség Sportmászóbizottságának szervezésében Rajac településen tartották meg junior és felnőtt kategóriában az országos sziklamászó-bajnokságot. A versenyen részt vettek a szabadkai Spartacus Hegy- és Sportmászóklub tagjai is, Molnár Megyeri Leila, Rafai Kira, Szikora Lili, Kucsera Tamás és Maksim Purlija a juniorok, Bognár Nóra pedig a felnőttek mezőnyében indult. A szabadkai klub tagjai három érmet nyertek: Kucsera Tamás a juniorok között a második, Maksim Purlija pedig a harmadik helyen végzett, míg a felnőtteknél Bognár Nóra ezüstérmet nyert.
Ćupriján rendezték meg a fiatalabb pionírok atlétikai országos bajnokságát, amelyen 20 klub több mint 270 versenyzője lépett pályára. A Spartacus atlétái két bronzérmet nyertek a népes mezőnyben. Mia Vulović 2:27,76-os új egyéni csúccsal végzett a harmadik helyen 800 méteren, és bronzérmet szerzett Hardi Éva is, aki súlylökésben 12,84 méteres egyéni rekordot ért el. Hardi diszkoszvetésben 25,88 méterrel is egyéni csúcsot döntött, ez az eredmény a negyedik helyre volt elég. Sara Boljević 200 méteren 28,04-gyel a 10. helyen ért célba.
Figyelemre méltó eredményt ért el Sörös Jázmin, a Paligo Palus Ultramaratonklub mindössze 14 éves versenyzője, aki a 21 évesek mezőnyében a második, összesítésben pedig a negyedik lett az olaszországi Backyard ultramaratonon.
Belgrádban tartották meg a felnőttek országos súlyemelő-bajnokságát, amelyen a Spartacus versenyzői öt érmet nyertek. Aranyérmet szerzett Ördög Iván (71 kg) és Mihajlo Šijak (110 kg), a dobogó második fokára állhatott fel Aleksandar Saulić (65 kg), Szőnyi Patrik (71 kg) és Bencsik Masa Balázs (79 kg, 1 kg-mal maradt le az aranyéremről), míg Rozsnyik Attila (88 kg) a 4. helyen zárta a versenyt.
A súlycsoportonkénti győztesek a következők, 65 kg: Stevan Vladisavljev (bácsi Herkules). 71 kg: Ördög Iván (Spartacus). 79 kg: Mihajlo Cvetićanin (belgrádi Banjica). 88 kg: Uroš Dašić (pancsovai Dinamo). 94 kg: Predrag Lazarević (belgrádi Sport Activ). 110 kg: Mihajlo Šijak (Spartacus). +110 kg: Filip Stevanović (Partizan). Az előttünk álló hétvégén a nők számára rendeznek országos bajnokságot Zomborban, Aleksandar Saulić és Bencsik Masa Balázs pedig folytatja a felkészülést a junior-Európa-bajnokságra, amelyet október 28. és november 4. között rendeznek Albániában.
A Palicsi Vitorlásklub versenyzői öt érmet nyertek Golubacon az ILCA 4-es és az ILCA 7-es hajóosztályban megtartott országos bajnokságon. Aranyérmet Dario Bešić szerzett az ILCA 7-es osztályban a 21 éven aluliak között, valamint Nenad Zakić ugyanebben az osztályban a 19 évnél fiatalabbak mezőnyében. Ezüstérmes Anđela Drakulić ILCA 4-es osztályban az U16-os korosztályban, Dario Bešić ILCA 7-ben összesítettben és Nenad Zakić szintén ILCA 7-ben a 21 évnél fiatalabbak mezőnyében. A többi palicsi versenyző a következő eredményeket érte el, ILCA 7 hajóosztály: Danilo Bešić 6., Ladislav Polaček 11., Kovács Róbert 13. hely. ILCA 4: Molnár Bertalan 4., Arina Niukhtilina 10., Tijana Zakić 11. hely.
Férfi kézilabda, Szuper B liga, 2. forduló: Spartacus–Szivác 27:30, Obilić–Potisje Pletex 30:29, Crvenka–Vrbas 22:23, Lavovi–Slavija 33:31, Inđija–Lavovi Bp 29:29, Voždovac–Kolubara 38:44. Női kosárlabda, I. liga, 1. forduló: Duga–Spartacus 70:67, Novosadska ŽKA–Partizan 56:69, Crvena zvezda–Korać Akademija 100:49, Radnički (Bg)–Mega Basket 83:93, Student–Kraljevo 81:77, Ras–Vojvodina 68:77.

Nyitókép: A Spartacus sportmászói Bognár András edzővel (Fotó: Spartacus Hegy- és Sportmászóklub)