Számtalanszor elhangzott már az a kérdés, hogy a mai ifjúság érdeklődését mivel lehet felkelteni. Hogyan lehet kimozdítani őket a televízió és a számítógép vonzásköréből? Úgy tűnik, a recept nem is olyan bonyolult, és egy aprócska falubeli mozgalom is elég hozzá. Ezt bizonyítja a horgosi Iringó civil szervezet munkája is.
Az ősszel útjára indult Generációk találkozása elnevezésű akció a példa arra, hogy az összefogás és a tett az, amire manapság szükség van, és ami előtt a hely- és pénzhiány nem jelent áthághatatlan akadályt. Az Iringó több mint fél éve tartó programsorozata keretében volt író-olvasó találkozó, kézműves-foglalkozás, faültetés, gyalog- és biciklitúra, megmozgatva a fiatalokat és az időseket is. A rendezvényekbe bekapcsolódott a helyi könyvtár, a Barka Hagyományápoló Csoport, továbbá több magánszemély és az általános iskola tanulói, akik a háttérben interjúkészítéssel is foglalkoztak.
A mozgalmas programsorozat azonban véget ért. Vasárnap tartotta meg zárórendezvényét a horgosi Kucora-tanyán. Ezúttal egy egész napos programban vehettek részt azok, akik eddig is csatlakoztak a különböző akciókhoz. Délelőtt főzőversenyt szerveztek, ahol a diákok csapatokba szerveződve tesztelhették paprikásfőző tudományukat a felnőtt csapat ellen, míg a többiek, főként a lányok gyöngyfűzéssel és papírhímzéssel töltötték az időt, de mindezek mellett lehetett futballozni is a tanyát körülvevő tágas pázsiton, vagy Berényi Mihály rögtönzött kovácsműhelyében időzni a régiséggyűjtemény közt. Délután, a paprikás elfogyasztása után passzív pihenésként az elmúlt hónapok rendezvényeinek kép- és videoanyaga mellett nosztalgiázhattak a résztvevők. A nap hátralevő részében egy rövid ügyességi játékra is maradt kedv és energia, végül pedig a rendezvény lezárásaként a jutalomcsomagok kiosztása került sorra, ahonnan üres kézzel senki sem távozhatott. A szorgalmas interjúkészítők közül három diák pedig jutalomtáborozásban részesült. Ők Magyarországon a kevermesi honismereti táborban tölthetnek el egy hetet. A sikeres munkán és a gyereksereg örömén felbuzdulva ígérik a szervezők, hogy lesz folytatás. Jövőre akár egyhetes tábort is szívesen szerveznének, hisz a legfontosabbak, az igény és az akarat megvan. Ez pedig már önmagában fél siker.
