2025. október 3., péntek

Háló a Kárpát-medencében

A zentai Háló-találkozón

A Katolikus Közösségek Kárpát-medencei Hálózata (röviden: Háló) szombaton egész napos találkozót tartott a zentai Kis Szent Teréz-templomban. A rendezvény vendége és fő előadója ft. Utcai Róbert csantavéri plébános volt, akinek Jogom van (nem) evangelizálni című nyitóelőadása szolgáltatta a Háló-találkozó központi témáját.

A résztvevőket Halmai Tibor, a Háló Közösségfejlesztő Keresztény Egyesület elnöke, valamint Schön György, a Háló-mozgalom budapesti vezetőségi tagja köszöntötte. „A Háló-mozgalom a Kárpát-medencében működő, a keresztény egyházon belül tevékenykedő szervezeteket, lelkiségi mozgalmakat, plébániai csoportokat kívánja összefogni” – mondta Halmai Tibor. Kiemelte, hogy a találkozó a Magyarország–Szerbia IPA együttműködési program keretében, az Európai Unió társfinanszírozásával valósulhatott meg. Schön György elmondta, hogy a zentai rendezvénnyel egy időben Nagyszalontán és Sepsiszentgyörgyön is Háló-találkozót tartanak. Mint fogalmazott: „a személyesség, a Kárpát-medenceiség és az együtt gondolkodás a Háló legfontosabb jellemzői”.

Előadásának kezdetén ft. Utcai Róbert az evangéliumi tanítások újrafelfedezésének fontosságáról, Jézus tanításainak a mindennapokba való átültetéséről beszélt. Hangsúlyozta a szülők felelősségét a gyermekek vallásos nevelésének terén ebben a mai – mint mondta – elszemélytelenedő világban. „A szülőnek joga és kötelessége evangelizálni” – hangsúlyozta. Ezután az életben felállítandó fontossági sorrendről szólt, melyben Istennek kell(ene) az első helyen lennie. A címre utalva elmondta: „Isten döntési szabadságot hagyott nekünk. Eldönthetjük, milyen szellemben neveljük gyermekeinket.” Közvetlen hangú, szemléltető példákban gazdag előadásának végén az atya az emberi élet fő küldetésére, az egymás iránti szeretetre szólította fel a jelenlévőket.

Ebéd után – meglepetésprogramként – a Háló-találkozó résztvevői az épülőfélben lévő emléktemplom előtt megtekintették a Szent Longinus Középkori Hagyományőrző Egyesület bemutatóját. Ezt követően Zenta város történelmével ismerkedhettek meg Tari László helytörténeti kutató jóvoltából.

Az estébe nyúló rendezvény további programjai közül ki kell még emelnünk a zentai Kamilliánus Családok bemutatkozását. A kamilliánusok harmadrendjeként működő Kamilliánus Családok (a szerzetesrend szellemében és irányítása alatt tevékenykedő világi mozgalom) önként vállalt feladata a súlyos betegek, szenvedők gondozása, lelki támogatása. Vajdaság-szerte szerveznek lelki gyakorlatokat, kórházakban imaórákat, beteglátogatást. Munkájukat ingyenesen végzik. Zentán jelenleg három ilyen család van: a Szent Erzsébet, a Jézus szent szíve és a Szent Ferenc kamilliánus család.

Magyar ember Magyar Szót érdemel