2025. október 3., péntek

Ingyenes pótórák az Ifixben

Ismét megszervezték az ingyenes pótórákat az adai Ifix Ifjúsági Szervezetben: hétköznaponként az ügyelethez fordulhatnak a házi feladatban megakadt diákok, az előre megbeszélt felzárkóztató órákat pedig főként hétvégén tartják a szervezet aktivistái. Az órák ezúttal is ingyenesek.

Az Ifix irodájában a tanév végéig lehet jelentkezni az ezúttal is díjmentes pótórákra, amelyeket azokból a tantárgyakból szerveznek, amelyekre szükség mutatkozik. Már zajlik az oktatás matematikából, zenéből, történelemből, valamint német, angol, szerb és magyar nyelvből. Mint azt Morvai Szabolcstól, a szervezet elnökétől megtudtuk, pillanatnyilag kilenc önkéntes fiatal foglalkozik a gyerekekkel, és eddig 15 tanuló jelezte, hogy szüksége van segítségre.

– A korábbi évekhez hasonlóan most is elsősorban az a célunk, hogy azoknak a gyerekeknek biztosítsunk felzárkózási lehetőséget, akik anyagilag nem engedhetik meg maguknak a pótoktatást. Felkészítjük őket ellenőrzőkre, dolgozatokra – nyilatkozta Morvai Szabolcs lapunknak. – Az önkénteseinknek ezen keresztül szeretnénk megmutatni, hogy miről is szól valójában a volontőr munka, és hogy nemcsak külföldön tud eredményesen működni, hanem nálunk is.

A pótórákról érdeklődni lehet munkanapokon 9 és 15 óra között a szervezet irodájában (Lenin utca 1.) vagy ugyanebben az időszakban telefonon: 024/854-301.

Magyar ember Magyar Szót érdemel