Pénteken és szombaton zajlott a magyarkanizsai városháza előtti parkban az I. Nemzetközi Borfesztivál, amelyet „Az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz bort igyunk” jelmondattal rendeztek meg.
Harmath Rudolf szervező a pénteki megnyitón az üdvözlőbeszédében köszöntötte a borszerető vendégeket, és köszönetet mondott a borászoknak, hogy széppé tették ezt a napot – hiszen nélkülük nem jöhetett volna létre ez a rendezvény. Arra kért mindenkit, hogy népszerűsítse a jó bort, a pálinkát és minden szép dolgot, ami Magyarkanizsán történhet. Arra a kérdésre, hogy lesz-e a fesztiválnak folytatása, elmondta: ez nemcsak a borászoktól függ, hanem elsősorban a látogatóktól, és ha lesz rá érdeklődés, akkor hagyományossá válik a bor ünnepe.
Szabó József, a Tartományi Mezőgazdasági Fejlesztési Alap igazgatója arról számolt be, hogy amikor négy évvel ezelőtt elindították a hitelezést a szőlőültetvényekre, akkor a honosított és őshonos fajták telepítését akarták támogatni. Nagyon jó ötletnek tűnt, azért harcoltak, hogy újra teret hódítsanak azok a fajták, amelyek ezen a vidéken jónak mutatkoztak, Európában viszont ismeretlenek.
– Vannak nekünk olyan fajtáink, amelyek vetélkednek az európai fajtákkal is, de sajnos nem volt nagy az érdeklődés, ezért a pályázati kiírást kommerciális fajtákkal is bővítettük. Mivel az önök vidékét, illetve a Bánságot és Bácskát is nagy fagykár érte, ezért érdemes gondolkozni a jövőben, hogy milyen fajtákat fogunk telepíteni – mondta Szabó József, aki reményét fejezte ki, hogy az elkövetkezőkben több jelentkező vesz részt az alap pályázatain, és így több támogatás jut ide a termelőkhöz.
Nyilas Mihály polgármester örömmel állapította meg, hogy Magyarkanizsa egy újabb turisztikai tartalommal, új rendezvénnyel lett gazdagabb: az első magyarkanizsai borfesztivállal. Gratulált a szervezőnek, hiszen egy régi álom valósult meg ezzel. Azt kívánta, hogy hagyomány legyen ebből a fesztiválból, az elsőt kövesse második és a sokadik.
– Az a jelmondat, ami a rendezvényt kíséri, hogy túl rövid az élet ahhoz, hogy rossz bort igyunk, itt is érvényesül, mert itt biztosan nincs rossz bor. A rendezvény azt szolgálja, hogy a borkultúra egyre jobban fejlődjön a Vajdaságban, egyre jobb minőségű borokat igyunk – mondta Nyilas Mihály, majd megnyitotta ez elő magyarkanizsai borfesztivált.
Maurer Oszkár borász kifejtette: igaz a mondás a borra is, hogy jóból is megárt a sok, ezért csak mértékkel kell fogyasztani. A borivóknak ugyan van egy átértelmezése is erre a gondolatra, hogy kis mértékben gyógyszer, nagy mértékben orvosság a bor, de amikor valaki alaposan felönt a garatra, akkor másnap érzi, hogy mégsem volt orvosság. A borkultúra valahol ott jelenik meg, ahol az ízlelgetés szintjén marad a borfogyasztás – mondta Maurer Oszkár a megnyitót jelző közös koccintás előtt.
