2025. szeptember 30., kedd

Nem lesz kevesebb elsős Zentán

A Stevan Sremac Általános Iskolában nagy figyelmet szentelnek a végzősök pályaválasztási tanácsadásának

A rendelkezésre álló adatok szerint Zentán az idén nem csökken az elsős diákok száma, ugyanis összesen 234 elsős tanuló iskolába indulására számítanak szeptemberben, akik közül 198 kisdiák magyar nyelven, 36 pedig szerb nyelven kezdi meg tanulmányait. Ez valamennyivel több, mint azoknak a nyolcadikosoknak a száma, akik idén fejezik be a nyolcadik osztályt.
– Zentán a November 11. iskolában 40 elsősre számítunk magyar nyelven és 21-re szerb nyelven, az Emlékiskolában 48 gyermekre magyar nyelven és 15-re szerb nyelven, a Thurzó Lajos-iskolában pedig 62 gyermekre magyar nyelven. Felsőhegyen az előzetes adatok szerint 15 gyermeket íratnak be az első osztályba, Tornyoson 18-at, míg Bogarason várhatóan 8, Keviben pedig 6 elsős tanulónk lesz – mondta Sárosi Gabriella, a Stevan Sremac Általános Iskola igazgatónője. – A tavalyi évhez viszonyítva pozitív változást tapasztaltunk, mert korábban komoly nehézségeket okozott a November 11. iskolában a magyar tagozatok megnyitása, hiszen alig érték el az engedélyezett 17 fős létszámot. Előfordult, hogy inklúziós gyermekek dokumentációelrendezésével tudtuk megkapni a minisztériumból az engedélyt arra, hogy megnyithassuk a két magyar tagozatot. A Thurzó Lajos-iskolában a 62 gyermek nem elegendő a három tagozat megnyitásához, de néhány szülő már jelezte, hogy az egyik körzetből a másikba szeretnének költözni, tehát a gyermeklétszám terén még lehetnek kisebb változások – tette hozzá az igazgatónő.
Az oktatási intézményben nagy figyelmet szentelnek a pályaválasztási tanácsadásnak is a végzős diákok számára. Az iskolának összesen 229 olyan tanulója van, akik az idén fejezik be az általános iskolai tanulmányaikat, emellett további 26 harmadik ciklusos felnőttoktatásos tanuló is idén fejezi majd be a tanulmányait.
– Az iskolánk egy évvel ezelőtt bekapcsolódott a minisztérium által meghirdetett pályaválasztási orientációs programba. Eleinte csak kísérleti szinten működött a program a tornyosi Tömörkény István-iskolában, az idén azonban már a többi iskola hetedikes és nyolcadikos diákjait is bekapcsoltuk. Az osztályfőnökök megkapták a megfelelő utasításokat, amelyek alapján olyan órákat tartanak a gyerekeknek, amelyeken egyrészt különböző szakmákról beszélgetnek, megvizsgálva, hogy milyen területekre irányul a gyermekek érdeklődési köre, másrészt szakmai előadókat hívnak, akik különféle foglalkozásokat mutatnak be a tanulóknak. Ezenkívül az osztályfőnöki órák keretében folyamatosan bemutatkoznak a környékbeli középiskolák – magyarázta az igazgatónő. A következő tanévre tervezett programokkal kapcsolatos kérdésünkre válaszolva elmondta: – A következő tanévben tovább szeretnénk folytatni a felnőttoktatást, hiszen mint tudjuk, az idei iskolaévvel lezárul a kísérleti oktatási program, éppen ezért ősztől már a minisztériumnak hivatalossá kell azt tennie. Emellett folytatjuk a tanulók pályaválasztási tanácsadását, ami éves szinten 36 órában van előirányozva, ebbe a különböző civil szervezetek, szakmai egyesületek mellett megpróbáljuk bevonni a magánszféra képviselőit és a kézműves személyeket is annak érdekében, hogy a gyermekek minél szélesebb körű ismeretekkel induljanak el a pályaválasztás útján.
A közelmúltban komoly nehézségeket okozott a sajátos nevelési igényű gyermekek oktatási programjának módosulása:
– Az oktatási törvény értelmében azoknak a gyermekek, akik az ún. speciális tagozatra lettek beíratva, továbbra is a normál tanrend szerint kell majd tanulniuk, azzal, hogy az osztálytanító vezeti a hivatalos program által előirányzott tartalmakat, de személyre szabott programmal halad. Maga az inklúziós oktatás a normál tagozatokon is tovább működik, itt ugye személyre szabott programokkal kell haladnunk, amelyet az ágazat közötti szakmai bizottságnak és az ún. pedagógiai kollégiumnak is el kell fogadnia. Nehézségünk akkor akad, amikor a szülő nem ért egyet azzal, hogy a gyermek a rá szabott program szerint haladjon előre, mert akkor tulajdonképpen csakis arra kerülhet sor, hogy meg kell ismételni az adott osztályt – fogalmazott Sárosi Gabriella.

Magyar ember Magyar Szót érdemel