2024. május 9., csütörtök

A zene összeköt

Több mint 140 éve színesíti Zenta Város Fúvószenekara a művelődési életet

Zentán több minden már egybeforrt a város nevével. Ilyen a magasba emelkedő torony a városházán, rajta az óra, és ha a közelében van az ember, egyből azon nézi meg az időt, függetlenül attól, hogy ma már minden zsebben ott lapul a mobiltelefon. Emellett itt húzódik még a Tisza-part, amely talán minden sétának az egyik kötelező úti célja. Említhetjük még a pénteki piacnapot is, amely ma már nemcsak a bevásárlásról szól, hanem találkozóhellyé is vált. És itt van Zenta Város Fúvószenekara is, amely az idők folyamán meghatározó elemévé vált a település művelődési és zenei életének.

Hagyománya több mint 140 évvel ezelőtt kezdődött, hiszen a zenekar egykoron az Önkéntes Tűzoltó Testülettel egy időben jött létre. Kezdetben tűzoltóbálokon és táncmulatságokon zenéltek, térzenét szolgáltattak. Ez utóbbi a mai napig szerves része a munkásságuknak, hiszen épp a tornyosi kenyérszentelő ünnepségen értük utol őket, ahol jó hangulatú koncertet adtak a helyieknek.

Zenta Város Fúvószenekara 2006-tól civil szervezetként működik. 2014-ben kiérdemelte a város Pro Urbe-díját, 2016-ban pedig ezüst fokozatú elismerést kapott a magyarországi Móron megtartott XI. Nemzetközi Fúvószenekari Fesztiválon.

– Már több mint harminc éve zenélek itt, 14 éves korom óta – kezdte a múltidézést Gordán Kolos, a zenekar elnöke. – Jó páran vagyunk, akiket nyugodtan hívhatunk öreg motorosoknak is, hiszen anno még Fábián Mihály tanár úr idejében kezdtük el a mi zenekaros történetünket. Ezt a hagyományt igyekszünk továbbvinni, hiszen ha most körbenézünk Vajdaságban, azt láthatjuk, hogy nem sok fúvószenekar maradt meg. Mi is voltunk már nagyon mélyen, nagyon magasan, de dolgozunk továbbra is, és nem adjuk fel – az elnök hozzátette, hogy számukra minden felkérés nagyon fontos, hiszen ugyanakkora erőbedobással zenélnek egy hagyományos, aranyvasárnapi hangversenyen (amely az egyik legnagyobb koncertjük az évben – szerz. megj.), de ugyan olyan lelkesen fújják egy városnapi koncerten vagy egy falunapi rendezvényen. – Mindenki odateszi magát, és bár nem a mi zenekarunk a legnépesebb, de így is minőségi hangversenyeket tudunk biztosítani a nézőinknek – véli Gordán Kolos.

Kállai Göblös Nikoletta felvétele

Kállai Göblös Nikoletta felvétele

Minden zenekarnak szüksége van egy karmesterre, hiszen a jó zenész mellett a jó vezénylés is elengedhetetlen. Ezt a szerepet Masa Tibor tölti be, aki korábban, amennyiben egyetemi tanulmányai engedték, a zenekar soraiban ült, így több mint tíz évvel ezelőtt régi ismerősként tért vissza.

– Ez egy nagyon nagy tradíció. Amikor az ember bekerül ebbe a zenekarba, akkor nem csak ennek a mostani felállásnak lesz a tagja, hanem egy több mint 140 éves történelemnek. A mostani tagok is örömmel elevenítik fel azokat az emlékeket, amikor még ők voltak fiatal zenekarosok. Egy olyan hagyományt tudunk megtartani ebben a világban, amiről azt gondolom, hogy nagyon fontos, főleg a fiataloknak. Hiszen ezáltal egy közösség részévé válnak, együtt utazunk, segítjük egymást, és nem csak zeneileg, hanem a magánéletben is, hiszen a tagok sokszor találkoznak a próbákon kívül is. Nagyszerű kapcsolatot ápolunk más zenekarokkal is, főleg a magyarországi Hajdúböszörményi Ifjúsági Fúvószenekarral, sokszor kisegítjük egymást. Több mint tízéves barátságról beszélünk, és függetlenül attól, hogy mi volt a közelmúltban, hogy a koronavírus miatt el is voltunk zárva egymástól, ez a barátság akkor sem tört meg. A zene összeköt bennünket, és ez egy olyan kapocs, amit nem lehet megtörni – vallja a karmester.

A zenekar repertoárja nagyon színes: a klasszikus indulóktól kezdve a hagyományos szerzeményekig minden megtalálható, emellett ismert pop- és filmzenék is. Masa Tibor azonban elárulta, hogy még sok meglepetést tartogatnak az elkövetkező fellépésekre és bízik benne, hogy elnyeri a közönség tetszését is. A zenekar nem rég tért haza Hajdúböszörményből, ahol a Hajdúhéten szerepelt az ottani fúvósokkal együtt, majd közösen Horvátországban is bemutatkoznak. Hazai terepen legközelebb Zenta város ünnepén lépnek majd fel, a paksi zenekarral együtt.

Nyitókép: Kállai Göblös Nikoletta felvétele