Mindenszentek és halottak napján, Vajdaság többi községéhez, településéhez hasonlóan, november elsején Zentán is megemlékeztek mindazokról, akik életüket áldozták a városért és lakosságáért.
A Felsővárosi temetőben megrendezett kegyeletadó ünnepség a Mikity Ede plébános által celebrált szentmisével kezdődött, ezt követően pedig Ceglédi Rudolf, a község polgármestere, majd pedig Egeresi Sándor, a tartományi parlament képviselője szólt az egybegyűltekhez. Ceglédi beszédében emlékezeteztet, hogy azonkívül, hogy elhunyt hozzátartozóink emlékét idézzük fel a rendbe rakott, virággal és mécsesek fényével ékesített sírjaiknál, egyben megemlékezünk azokról a honfitársainkról is, akik 1944-ben és 1945-ben életükkel fizettek azért, mert magyarok voltak. Ceglédi beszédében rámutatott arra is, hogy a vajdasági magyarság által az elmúlt hét évtizedben megtett út cseppet sem volt könnyű és fájdalommentes. A csend és a kényszerű hallgatás hosszú időszakát mély gyász lengte be. Lassan jutottunk el addig, amikor már nyíltan is ki lehetett mondani, kik voltak ezek az emberek, hogyan és miért haltak meg. De a hetven évvel ezelőtti történések arra is megtanították a vajdasági magyarokat, hogy lehet a fájdalomból erőt kovácsolni – emelte ki beszédében a polgármester.
Egeresi Sándor beszédében az emlékezés fontosságára hívta fel az egybegyűltek figyelmét.
– Semmivé válik a ködös jövőben az a nemzet, az a közösség, amely nem becsüli meg, nem tiszteli a múltját, és nem emlékezik igaz hőseire, az ártatlan áldozatokra. Fontos számunkra a történelmi megbékélés, mert mi, magyarok itt akarunk élni Vajdaságban. Ma, hetven évvel a szörnyű esemény után tovább kell erősíteni magyarságunkat, szabadságszeretetünket és hitünket – emelte ki beszédében a parlamenti képviselő.
A kegyeletadó ünnepség az 1944-ben ártatlanul kivégzett zentaiak, valamint az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc áldozatául esett városlakók emlékhelyénél folytatódott, a helybéli Délibáb vegyeskórus és Rutonić Róbert, a Zentai Magyar Kamaraszínház színművészének a közreműködésével, majd pedig Magyarország Szabadkai Főkonzulátusa nevében dr. Tóth Anikó, a Tartományi Képviselőház nevében pedig Egeresi Sándor és Juhász Bálint helyezte el a kegyelet virágait. A Magyar Nemzeti Tanács nevében dr. Zsoldos Ferenc, Zenta község önkormányzata nevében pedig Ceglédi Rudolf koszorúzott. A Vajdasági Magyar Szövetség községi szervezete nevében Hugyik Richárd és Tot Mária Terézia, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége helyi szervezete nevében pedig Berze József és Magyar Andor helyezték el koszorúikat.
