2024. május 8., szerda

Hogyan védekezzünk a „Cerberus” ellen?

A hőségben elengedhetetlen a folyadékpótlás

A térségünkben huzamosabb ideje tartó, Cerberusról, a görög mitológia háromfejű kutyaszörnyéről elnevezett hőhullám hatását mindenki megsínyli. Dr. Surján Gusztáv, a Zentai Egészségház igazgatója szerint az emberek szervezete sajnos nem tudott adaptálódni az évszak ellenére is szélsőségesnek tekinthető kánikulához, ezért a mentőszolgálatnak is több dolga volt az elmúlt napokban.
– Leggyakrabban kiszáradásos, tehát folyadékvesztéses esetek történtek. Az érintettek, fiatalabbak és idősebbek egyaránt, a szabad ég alatt tevékenykedtek, és nem fogyasztottak elegendő folyadékot – magyarázta dr. Surján, és hozzáfűzte, hogy ezért ebben a melegben nem szabad a tűző napon tartózkodni, még a kora délelőtti órákban sem.
– Aki csak teheti, délután hat óráig tartózkodjon a hűvös szobában, ha mégis a szabadban kell lennie, akkor védekezzen a hőség ellen: lenge öltözéket, fejfedőt viseljen, és rendszeresen pótolja az elvesztett folyadékot. Tévhit, hogy naponta három liter folyadék elfogyasztása elegendő. Különösen nyáron, a szabad ég alatt, hőségben tevékenykedőknek legalább négy-öt liter folyadékot el kell fogyasztaniuk. Ha már több mint három litert megivott, akkor a többi folyadékot ajánlatos sós oldat formájában fogyasztani, mert konyhasót és magnéziumot is be kell vinni a szervezetünkbe.
Kérdésünkre válaszolva elmondta, hogy ebben a melegben a kisgyermekek és az idős személyek vannak leginkább kitéve a veszélynek.
– Esetükben különösen fontos a folyadékpótlás, mivel a legkisebbek, ha szomjasak, nem tudják jelezni, az idős személyeknek pedig eltompul a szomjúságérzetük, ezért a kiszáradás nagyon nagy veszélyt jelent a számukra – magyarázta az igazgató, aki hozzátette, hogy a szív- és érrendszeri betegségekkel küzdőknek is igencsak oda kell figyelniük a folyadékpótlásra, mert esetükben a dehidratáció, vagyis a folyadékvesztés nagyobb munkára kényszeríti a szívüket, hogy azt a folyadékmennyiséget, besűrített folyadékot keringesse, és a kiszáradás révén rosszabbodhat az állapotuk.
Dr. Surján Gusztáv hozzátette, hogy ebben a nagy hőségben a napszúrás és a hőguta is veszélyezteti a huzamosabb ideig a szabadban tartózkodókat. Kitért arra is, hogy akik ebben a melegben hosszabb távon vezetnek gépjárművet, néhány órás vezetés után álljanak meg, tartsanak pihenőt.
– Ekkor együnk és igyunk is valamit, inkább zsírban szegény ételeket fogyasszunk: zöldségféléket, lédús gyümölcsöket. Az is lényeges, hogy senkit se hagyjunk a leparkolt személygépkocsiba bezárva, mivel a tűző napon akár hatvanfokosra is felhevülhet az autók belseje – figyelmeztet a szakember.

Nyitókép: Gergely Árpád felvétele