2024. május 9., csütörtök

Élményekkel teli öt nap

Hatetudnád népművészeti tábor Zentán

Töretlen a népszerűsége Zentán a Hatetudnád népművészeti tábornak, amelyet ötödik alkalommal szerveztek meg a Petőfi Sándor Általános Iskolában. A napközi jellegű táborba idén összesen 115 gyermek érkezett, akik négy táncos- és két kézművescsoportban tevékenykednek.
Lázár Zita, a tábor szervezője elmondta, hogy ismét gazdag programmal készültek a gyerekeknek. Elmesélte, hogy a napot játékkal és bemelegítéssel kezdik, majd szépen lassan áttérnek a táncanyagra, amit a héten igyekeznek az oktatók átadni nekik. Hozzátette, hogy a tánc mellett kézműves-foglalkozásokon is részt vehetnek a gyerekek, és közös játékot is beillesztenek a napi programba.
– Nagyon összetett a programunk, sok mindent csinálnak a résztvevők ez alatt az öt nap alatt: énekelnek, táncolnak, kézműveskednek, játszanak. Arra törekszünk, hogy ne edzőtábor legyen, hanem élményközpontú időtöltés, és emiatt járnak vissza a gyerekek, mert itt jól érzik magukat – vallja Zita.
Gulyás-Szabó Gergely Szegedről érkezett a táborba, és húgával, Nikolett-tel, valamint Szászné Medvegy Veronikával a legkisebb korosztállyal foglalkoznak, akik a Picinke Cinkék csoportnevet viselik.
– Itt a három- és négyéves gyerekek vannak. Mondókákat tanulunk, népi játékokat játszunk. A tangóharmonikával is megismerkedhettek, ennek kíséretében pedig elénekeltük az összes itt megtanult dalt – nyilatkozta Gergely.
A Csöpp Csókákkal, az öt–hat évesekkel Hajnal János, Tarapcsik Hajnalka, Szász Borbála és Iván Emese foglalkozik, felcsíki táncokat és gyermekjátékokat tanítanak nekik. A hét–kilenc éves gyermekekből álló Apró Cankók csoportja a kalocsai táncok alapjait és játékokat ismerhet meg ez a pár nap alatt. A legidősebbek, a Kamasz Szajkók moldvai táncokat tanulhatnak Számfira-Nagy Zita és Számfira Máté segítségével.
Vannak olyan gyerekek is a táborban, akik csak kézműveskedéssel foglalkoznak ez alatt az öt nap alatt. Ők a Szorgos Füzikék. Számos technikát megtanulhatnak oktatóiktól: Balla Ákos Zwara a bőrözés alapjaiba vezeti be őket, Kovács Túri Emese nemezelni tanítja őket, Törteli Dóra a varrást és a hímzést mutatja meg nekik, Tanácsné Vilmos Etelka pedig gyöngyöt fűz velük.
A tábor hétfőn kezdődött és pénteken gálaműsorral ér véget, amelyben a résztvevők bemutatják az ott tanultakat.

Nyitókép: Gergely Árpád felvétele