2024. május 12., vasárnap

Az áprilisi fagy megnegyedeli az idei termést

A Tisza mentén virágzáskor még nem okozott ekkora károkat a fagypont alatti hőmérséklet

Az idén viszonylag korán tavasziassá vált az időjárás, ennek következtében a sárgabarackfák is korán virágzásnak indultak, ami a későbbi hirtelen jött lehűlés és fagyok hatására kritikussá tette a várható idei termést. A múlt heti időjárás, a hideg szél és a fagypont alatti hőmérséklet kicsit sem kedvezett a barackosok számára. Erről már korábban is szó esett, akkor a lapunknak nyilatkozó termelő úgy fogalmazott, hogy az előttük álló néhány nap sorsdöntő lehet az idei termésre nézve. Így egy héttel később kilátogattunk a felsőhegyi Deák Tibor gyümölcsösébe, ahol a múlt hét meghatározó napjairól beszélgettünk.

– A virágzás során bekövetkezett fagyok nem okoztak akkora károkat, mint a mostaniak, hiszen akkor abban a fázisban még könnyebben átvészelték a fák. Most azonban már megjelentek a kisbarackok, és szemmel láthatóan azokból a barackkezdeményekből, amelyek nem élénkzöld színűek, hanem sötétebb árnyalatúak, már nem várható termés. Ebben a fázisban sokkal veszélyesebb volt a fagypont alatti hőmérséklet, mint a virágzás során. A fagykár valódi mértékét nem tudjuk még pontosan felbecsülni, ez a későbbiekben mutatkozik meg igazán, de biztos, hogy gyenge termés elé nézünk az idén – emelte ki a termelő.

Deák Tibor és felesége, Teodóra 1994 óta foglalkoznak baracktermesztéssel, az otthonuk mögött húzódó, négy holdon fekvő gyümölcsös az időjárás viszontagságaival szemben védett helyen található, mondhatni, a falu központjában. A lassan három évtizede barackfákkal foglalkozó házaspár sok mindent kipróbált már a csaknem harminc év alatt, úgy vélik azonban, a szeszélyes időjárás következtében napjainkban már a termés minősége és mennyisége szinte csak a fentieken, vagyis a Jóistenen múlik. Legalábbis az elmúlt évek mind ezt bizonyítják.

– Felsőhegy 32 méterrel fekszik magasabban Zentánál, ami a mi esetünkben sokszor szerencsés, mivel amikor a várost elveri a jég, vagy kárt okoz a hideg, akkor nekünk még van esélyünk megúszni mindezt. Természetesen attól is függ, hogy a hideg áramlat melyik irányból érkezik, ha északról jön, akkor viszonylag jól védve vagyunk, ha azonban nyugatról érkezik, akkor bennünket is elsöpör. Az elmúlt évtizedben rendkívül szélsőséges az időjárás, néhány évvel ezelőtt március derekán –21 Celsius-fok volt, ami, mondanom sem kell, hogy mekkora károkat okozott – mesélte Deák Tibor.

Deákék gyümölcsösében öt fajta sárgabarack található, ezek mind szakaszosan érnek be, így a szüret nagyjából egy hónapig tart. Található náluk Szegedi Mamut, NS4, NS5, NS6, Roxana és illatos barack, azaz Ambrózia. A termelő azt is elmondta, hogy az utóbbi években egyre nagyobb a kereslet a cefre iránt, sokan főznek saját részre pálinkát, sőt vannak vendéglátóegységek is, amelyek már régóta tőlük vásárolnak, hiszen tudják, hogy náluk a cefrébe is minőségi termés kerül. A tavalyi évet szép és bőséges termés jellemezte, ezt az idei évről korai lenne kijelenteni. Az áprilisi fagy minden bizonnyal érezhető lesz a betakarítás során, hiszen nagyon sok esetben megnegyedelte a gyümölcs várható terméshozamát.

Nyitókép: Gulyás Réka felvétele