A gazdaságfejlesztési pályázatokkal kapcsolatban tartottak lakossági fórumot kedden este Tornyoson, ahol jelen volt Fremond Árpád köztársasági parlamenti képviselő, Nyilas Mihály, a tartományi kormány alelnöke, ifj. Juhász Bálint, a Prosperitati Alapítvány ügyvezetője, valamint a Vajdasági Magyar Szövetség községi és helyi szervezetének több illetékese.
Fotó: Gergely Árpád
A gazdaságfejlesztési pályázatok jelentőségéről Fremond Árpád, a pályázatok részleteiről pedig ifj. Juhász Bálint beszélt az egybegyűlteknek, akik ezt követően kérdéseiket is feltehették a jelen lévő szakembereknek.
– Nagy örömünkre szolgál, hogy Tornyoson is több mint százan vettek részt a tájékoztatónkon, és az egybegyűltek sok kérdést tettek föl, amiből arra következtetek, hogy sok pályázó jelentkezik majd a településről – mondta ifj. Juhász Bálint, aki elmondta, tudomásukra jutott, hogy máris akadnak olyan személyek, akik megpróbálnak visszaélni a potenciális pályázók bizalmával. – Biztos pályázat, biztos eredmény nincs, hiszen a szabályzatban is egyértelműen látszik a pontrendszer, és látszanak azok a kritériumok is, amelyek alapján a pályázatok elbírálásra kerülnek. Aki ezek ismeretében biztos eredményt kínál, arra nyugodtan mondhatjuk, hogy megpróbál visszaélni a potenciális pályázók bizalmával. Mi mindenkinek azt tanácsoljuk, hogy önmaga pályázzon, hiszen a pályázati űrlap egyszerű, könnyen kitölthető, a szükséges mellékleteket könnyen be lehet szerezni, illetve nagyon sok közülük otthon is fellelhető, ráadásul az eredeti dokumentumokat majd csak a szerződés aláírásakor fogjuk kérni a támogatásban részesülőktől.
– Fölmerült a kérdés, hogy a most kiírt pályázatok mellett lesznek-e más lehetőségek is. Fontos elmondani, hogy az első körben megjelent pályázatok a teljes összegnek mindössze a két százalékát ölelik föl, tehát mindenképpen lesznek további pályázati körök. A fiatal és a kezdő vállalkozók támogatására irányuló program például még nem került kiírásra, de a gazdaságfejlesztési stratégiában egyéb olyan elemek is szerepelnek, amelyek fontos szerepet fognak betölteni az elkövetkező időszakban. Ezek mind-mind olyan lehetőségek, amelyek a jövőben a pályázók rendelkezésére fognak állni – magyarázta Fremond Árpád, a VMSZ parlamenti képviselője. – Sokan kérdezik azt is, hogy az állattenyésztés területén lesznek-e további pályázati lehetőségek, amire a válasz az, hogy természetesen igen, ugyanakkor azt is hangsúlyozni szeretném, hogy igyekszünk minden igényt feljegyezni annak érdekében, hogy az illetékes szakmai csoportok a későbbiek során ezeket is figyelembe vehessék. Szintén sokszor felmerül kérdésként, hogy a bejegyzett gazdaságon belül csak azok pályázhatnak-e, akik rendelkeznek állampolgársággal, és itt azt kell mondanunk, hogy a gazdaságon belül a gazdaság hordozói azok, akik pályázhatnak, és nekik meg kell felelniük azoknak a feltételeknek, amelyek a pályázati kiírásban szerepelnek. Az is visszatérő kérdés, hogy több eszközre pályázhat-e maga a pályázó, amire a válasz az, hogy természetesen több eszközre is pályázhatnak.
A Prosperitati Alapítvány munkatársai mind a nyolc irodájukban, tehát a már megnyílt szabadkai, magyarkanizsai, nagybecskereki és zombori, valamint a hivatalosan csak ezután megnyíló óbecsei, temerini, topolyai és zentai irodában is minden munkanapon 9 és 15 óra között várják az érdeklődőket.



