Kora este volt. Az Aranka folyó vékony erecskéjét magam mögött hagyva a hódegyházi pusztán tett barangolásomból, ugartyúklesből hazafelé vettem az irányt.
Zenta
Már hagyományossá vált Magyarkanizsán a Csigabiga Észak-vajdasági Gyógypedagógusok Egyesülete által szervezett pünkösdi műsor. Vasárnap a mássággal, segítséggel élő magyarkanizsai fiatalok és gyerekek mellett a Művészetek Házában felléptek horgosi, tornyosi, felsőhegyi és szerbkeresztúri vendégeik is.
Mától keddenként a Tiszavidék oldalon bemutatjuk Zenta község egy-egy idegenforgalmi látványosságát. A jövő héttől minden alkalommal egy, az előző heti írásra vonatkozó kérdést is fölteszünk olvasóinknak (természetesen a nyomtatott újságban).
A magyarkanizsai önkormányzat arról értesíti az érintett földtulajdonosokat, hogy megsérült az áteresz szárnyfala a nagyréti főcsatorna (szám szerint a K-X-0) adorjáni utat átívelő hídján, a kifolyó kútnál. A kanális karbantartója, a zentai DTD Senta Kft.
Csütörtökön este azzal a céllal gyűlt össze két tucat szervező Felsőhegyen, hogy eldöntsék, miként vesznek részt a június 9-ére bejelentett birkanyíró- és főzőverseny megszervezésében, s az összejövetel azzal zárult, hogy nem vállalják a tizenegyedik rendezvény szervezését.
Ha egy zentaiakat is magába foglaló társaság a labdarúgásról kezd beszélni, szinte biztos, hogy pár percen belül az egyik Tisza-parti megemlíti, hogy: hú, milyen jó is volt a Zenta és a Žiti egymás elleni mérkőzéseit nézni! Ez a gondolat vezérelte a hétvégi focimeccs szervezőit is, akik eldöntötték, hogy megpróbálják visszahozni azokat a varázslatos pillanatokat, amikor Zenta város két együttesének előbb az ifjúsági, majd a felnőtt csapata mérkőzött meg egymással.