Idén már 18. éve működik Horgoson a 11. számú Nepomuki Szent János cserkészcsapat, ez idő alatt pedig cserkészvezetők generációi fáradoztak azon, hogy felkarolják a fiatalokat. Interjúalanyaim, Herédi Tivadar csapatparancsnok és Fujkin Gábor, a Juvenior Polgárok Egyesületének elnöke büszkén mondják, hogy mozgalmas év áll mögöttük, ami nem kis teljesítmény az olyan önfenntartó közösségeknél, mint az övéké. Az anyagi nehézségek megkönnyítésére 2005-ben az akkori cserkészvezetők és idősebb cserkészek csoportja hozta létre a Juvenior Polgárok Egyesületét, mely egyéb tevékenysége mellett a cserkészeket is támogatja.
Mi volt a legutóbbi nagyszabású programjuk a cserkészeknek?
F. G.: – A cserkészet mint ifjúságnevelő mozgalom címmel tartottunk konferenciát szeptember 15–16-án a Juvenior és a Dél-alföldi Ifjúságért cserkészalapítvány közös programjaként, s ezt a Nemzeti és Családpolitikai Szociális Intézet támogatta. A szekcióüléseken összesen 60 fő vett részt.
H. T.: – Ennek a projektumnak a folytatása volt egy délvidéki körutazás, amelyen nemcsak hazai, hanem magyarországi cserkészek is részt vettek. Vajdaság jellegzetes településeire látogattunk el: Zomborba, Bácsra, Muzslyára, Aracsra, Péterrévére, Újvidékre stb.
Mennyire ápolják a kapcsolatot más települések csapataival, illetve a magyarországi cserkészettel?
H. T.: – Folyamatosan kapcsolatban állunk. Nyáron pl. az Egerhez közeli Bükkszéken táboroztunk két szabadkai cserkészcsapattal közösen, és többek között megnézhettük az egri várat, illetve gyalogtúráztunk a Bükkben és a Mátrában. Augusztusban pedig az idősebb korosztály vett részt balatoni kerékpártúrán, városnézéssel egybekötve. Ez a túra a tó déli oldalán lévő települések cserkészcsapatainak együttműködésével jöhetett csak létre.
Jelenlegi terveik?
H. T.: – Tevékenységünkhöz tartozik, hogy a helyi civil szervezetekkel karöltve részt veszünk a vallási és nemzeti ünnepeken, ezek az éves programok a március 15-ei megemlékezés, a Szent István-napi ünnepség, és például a cserkészek kezdték a betlehemjárást is az egyházon kívül. Jelenleg is ezzel foglalkozunk, hiszen közeleg a karácsony. Nagyszabású programra talán tavasszal kerül sor, és ellátogathatunk az ópusztaszeri emlékparkba. A jövő év legnagyobb eseménye a magyar cserkészet megalakulásának 100. évfordulója, amelyre Ócsán kerül majd sor, és a világ összes magyar cserkészcsapatából várnak résztvevőket.
F. G.: – Hozzá kell tennünk, hogy mindezek a programok támogatás nélkül nem jöttek volna létre, és mindkét szervezet köszönetet mond támogatóinak.
