Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc előtti tiszteletadás jegyében tegnap Zentán a városháza előcsarnokában Batthyány Lajos grófra, az első felelős magyar kormány miniszterelnökére emlékeztek. A kegyelet virágainak elhelyezése előtt a szigetszentmiklósi József Attila Általános Iskola tanulóinak alkalmi műsorát tekinthették meg mindazok, akik ellátogattak az ünnepségre.
Zenta
Még a múlt év végén kezdték el rebesgetni Zentán, hogy egy újabb komoly vállalattal bővül a község gazdasági kínálata. Nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél, így a városban terjedő pletykák is igaznak bizonyultak, s előreláthatóan májusban beindul a termelés a magyarországi Tisza Cipő Csoport vajdasági üzemében, amely a svéd Volvo és az amerikai LEAR Co.
Nagy érdeklődés mellett tartották meg szerdán a zentai Közgazdasági és Kereskedelmi Iskolában a középiskolás diákok számára szervezett II. Iskolák Közötti Fogyasztóvédelmi Versenyt, amelyre idén összesen harminchat munkával neveztek be a fiatalok, azaz csaknem kétszer annyival, mint tavaly.
A rendezvénysorozat ma 16 órakor a Felsővárosi köztemetőben kegyeletes koszorúzással kezdődik. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc áldozatainak emléksírhelyénél Pataki Tibor történész mond alkalmi beszédet.
Zenta déli peremén, a Karjadi út elején nem is olyan régen még nem volt látható az a nagy halom hulladék, amely már messziről felhívja magára a figyelmet. Lapunk olvasói közül többen is észrevételezték, hogy a város szélén egy újabb „illegális hulladékdepónia” van kialakulóban.
Vasárnap délelőtt, a zentai Városháza dísztermében rendezték meg a Zentai Gazdakör éves közgyűlését. Az összejövetelen a tavalyi évről szóló beszámolókon, illetve a szervezet idei terveinek az ecsetelésén kívül tisztújításra is sor került.

