A folyami közlekedés nemzetközi színpadára lépett az Újvidéki Kikötő, állapította meg ma az említett kikötőben tett látogatása alkalmával Zorana Mihajlović építésügyi, közlekedési és infrastrukturális miniszter. Az Újvidéki Kikötő irányítását ezen a napon hivatalosan is átvette az egyesült arab emírségekbeli DP World vállalat. A miniszter kijelentette, hogy az állam a továbbiakban sem feledkezik majd meg a kikötőiről, s újabb beruházásokat tervez.
Fotó: Beta
– Ebbe a kikötőbe több mint 30 millió eurót fektetünk, tározókat, az áru szállításához szükséges terminálokat létesítenek a helyszínen. Az Újvidéki Kikötő a 79. olyan kikötő a világon, amelyik a DP World irányítása alatt áll. További beruházások várnak hamarosan a mitrovicai, prahovói, gombosi, szendrői kikötőkre is – jelentette ki Mihajlović Újvidéken, s hangsúlyozta, hogy a tartományi székváros folyami közlekedési csomópontjának felújítása nemcsak a város szempontjából, hanem az egész ország szemszögéből is jelentősnek számít.
A kikötő irányításának átadásakor Miloš Vučević elégedettségének adott hangot a beruházás eddigi megvalósulásával kapcsolatban, s intenzív áruforgalom realizálását várja, mely felpezsdíti a város, de a tartomány és az ország gazdasági életét is. Mubarak Al-Dhaheri, az Emírségek szerbiai nagykövete arra emlékeztetett, hogy a tárgyalások egy évvel ezelőtt kezdődtek el, s hogy minden gördülékenyen ment a kormány és a szerb államfő támogatásának köszönhetően.
Mint ismeretes, 7,99 millió euróért májusban a dubai P&O Ports, a DP World anyavállalata tulajdonába került az újvidéki folyami kikötő. A beruházó már a szerződés aláírásakor arra tett ígéretet, hogy 30 millió eurót fektet annak korszerűsítésébe, annak ellenére, hogy az adásvételi szerződésben efféle kötelezettséget nem volt köteles vállalni, s hogy az előzetes bejelentések szerint még csak 15 millió eurós invesztálást említettek az arab cég képviselői. Dragan Stevanović, a gazdasági minisztérium államtitkára felhívta a figyelmet, hogy az arab beruházó a világ harmadik legjelentősebb kikötői szolgáltatójának számít, 35 ezer személyt foglalkoztat.
Az Emírségekből érkezett vállalat egyébként hajóépítéssel is foglalkozik, a jelenlegi az első kikötője a Dunán. A mezőgazdasági termények, mindenekelőtt a búza és a kukorica szállításának megszervezésén túl gépkocsiszállítással is foglalkoznak majd ezen a helyen. Elsődleges céljuk, hogy a kikötő kapacitását a jelenlegi 1,2 millió tonnáról a lehető legrövidebb időn belül 2,5 millió tonnára növeljék.
Zorana Mihajlović korábban kijelentette: a szerb kormány összesen 200 millió eurót költ el a Duna és a Száva folyók térségének területrendezésére, a kikötői infrastruktúra fejlesztésére. Hamarosan kezdetét veszi a szendrői kikötő építése is, de a kormány Mitrovicán és Belgrádban is tervez hasonló beruházásokat.



