2026. április 7., kedd

Filmfront a provokáció jegyében

A Filmfront kis- és kísérleti filmek nemzetközi fesztiválját az idén az OPENS 2019 támogatásával szervezik meg.

Mindazok, akik filmalkotásaikkal szeretnének benevezni, ezt még öt napig megtehetik! A sorrendben 17. fesztiválra ugyanis egy hónappal meghosszabbították a jelentkezési határidőt, így most szeptember 30-áig fogadják a jelentkezéseket. A mű legfeljebb 30 perces lehet, a finanszírozás tekintetében idei, esetleg tavalyi dátumot hordozhat, a bírálóbizottság fogad úgy kísérleti, mint játékfilmeket, dokumentumfilmeket, de még rajzfilmeket is. A válogatást végző Filip Markovinović rendező elmondta, hogy az idén olyan filmekre számítanak, amelyek provokatívak, újdonságokat hoznak be. Mivel a jelentkezési határidő még nem zárult le, a szelektor nem akarta véleményezni az eddigi „termést”, csupán annyit mondott, hogy a beérkezett filmek „ígéretesek”. Mostanáig valamennyivel kevesebb mint 1000 filmalkotást küldtek be szerzőik, a világ minden tájáról, szinte mindegyik kontinensről.

A fesztivált megelőzően, október 1-jén film-műhelymunkát szerveznek a városban, akárcsak a korábbi években, nagy az érdeklődés az ilyesmi iránt. Kiváló előadókat hívtak meg a film iránt érdeklődők felvilágosítása érdekében, filmkamerákat is beszereztek. A munkát Aleksa Ramadanović, a Művészeti Akadémia tanára vezeti majd. Azok, akik szeretnének részt venni a munkában, még ma, holnap és holnapután jelentkezhetnek, minderről bővebben a http://www.filmfront.rs/)honlapon.

A rendezvény versenyrészének keretében, október 24-e és 27-e között a Művelődési Központ mozitermében mutatják majd be a benevezett alkotásokat: zömmel rövidfilmeket, valamint dokumentum-, animált, és kísérleti műveket. Az idén is sok külföldi vendéget várnak. A Filmfrontot 2001 óta tartják meg, az eredeti elképzelés szerint a belgrádi rövidfilm fesztivál és a szabadkai alacsony költségvetésű filmek fesztiválja közé képzelték, ám idővel kiterebélyesedett, felfejlődött. A vetítésekre a belépés díjtalan.

Magyar ember Magyar Szót érdemel