Pénteken este a húszas évek párizsi hangulata költözik le a Strandra, mindezért pedig a Daniel Beja's French Jazz Band felelős. A rendhagyó koncert 21 órakor kezdődik a nagyszínpadon és a 20-as 40-es évek jazz standardjain és a swingein kívül, az európai jazz olyan korszakalkotó előadóitól csendülnek fel dalok, mint Django Reinhardt és Stéphane Grappelli.
Daniel Beja (Ótos András felvétele)
A zenekar nem csak nevében francia, ugyanis Daniel Beja ízig-vérig francia: Párizsban született és ott alkotott a közelmúltig, amikor is az újvidéki származású feleségével úgy döntöttek, hogy hazát váltanak. A franciául és angolul éneklő zenész néhány évig vissza-visszajárt Párizsba fellépni az akkori zenekarával, a Palinkával (igen, az italról kapta a zenekar a nevét), de két évvel ezelőtt úgy döntött, elég volt az utazgatásból, Újvidéken alapít zenekart. Rövid keresgélés után talált rá az újvidéki gitáros Predrag Đurić Ticára, majd rövid időn belül csatlakozott hozzájuk az ukrán származású, ám 18 éve Újvidéken élő hegedű-virtuóz, Sergej Šapovalov. A zenekar megalakult (amelyben a nagybőgő mögött általában Fedor Ruškuc, néha pedig Siniša Mazalica áll) és rövid időn belül meg is hódította a húros jazz, vagy másnéven gypsy jazz, illetve hot jazz stílusával a zenekedvelők szívét a városban.
A fellépésre hangolnak (Ótos András felvétele)
– Természetesen én is Hendrixszel, rock'n'rollal és bluesszal kezdtem a zenélést. Egyszer azonban meghallottam a cigány származású Django Reinhardt pengetési stílusát, amelybe azonnal beleszerettem – jegyezte meg érdeklődésünkre Daniel, aki egyébként zeneszerző is, az előző zenekarával több dalt írt már, valamint 2017-ben a Catching the L Train című animációs rövidfilmhez írt zenéjével négy díjat meg is nyert.
A péntek esti koncert nemcsak a hangulata miatt rendhagyó, hanem a zenekar vendége miatt is, aki nem más, mint az Újvidéken született, majd felnőtt, de ma már Párizsban élő jazzénekesnő, Ana Stayer.
– Évente legalább kétszer hazalátogatok. Mivel Daniellal már több éve ismerjük egymást és többször is dolgoztunk együtt, így most is összekötjük a kellemest a hasznossal – mondta az énekesnő.
Aki véletlenül lemaradna a pénteki koncertről, az vasárnap a Puberajban találkozhat velük, de fellépnek majd az Utcai Zenészek Fesztiválján is.



