Fiatal zenei előadóművészek és akusztikus zeneszerzők jelentkezését várja a Nemzetközi TAKT Fesztivál 2019, amelyet szeptember 20-a és 22-e között tartanak meg Újvidéken.
A Találd meg a színed elnevezésű versenyjellegű fesztivál nyolcadik alkalommal kerül megrendezésre az idén. Az egyedi jellegű SoulPeddler bakelitlemezgyár koncerthelységében, ahol a koncertek és a verseny mellett, gazdag szórakoztató programmal is készülnek a szervezők, a látogatóknak a belépés ingyenes. Fellépők érkeznek Szlovákiából, Lengyelországból, Magyarországról, valamint a francia cirkusz előadóművészei is bemutatkoznak. A három napig tartó fesztiválon a belgrádi Femixeta, és a Rocktábor lányoknak szervezői műhelymunkákat, a Kulturanova Egyesület pedig különböző prezentációkat tart. A Dok’n’Ritam fesztivál együttműködésével filmvetítések, valamint a produkcióval és a zeneiparral kapcsolatos előadások is szerepelnek a programon.
A TAKT fesztiválnak az újvidéki Kulturanova Egyesület a szervezője, fő célja a fiatal zenei előadóművészek, együttesek, zeneszerzők támogatása, valamint az akusztikus zene népszerűsítése.
Az érdekeltek, függetlenül a földrajzi hovatartozásuktól és a zenei műfajtól, a http://www.kulturanova.org/taktfest/ weboldalon keresztül jelezhetik részvételi szándékukat.
A szervezők ugyanakkor értesítik a polgárokat, hogy vasárnap augusztus 11-én 20 órai kezdettel bemelegítő bulit szerveznek Újvidéken a Beeraj (Köztársaság tér 18.) kávézóban, ahol a tavalyi fesztivál döntőse, a Gandy & The Sin Experience fog muzsikálni. Mindenkit szeretettel várnak!



