2026. április 8., szerda

Ningbói küldöttség járt Újvidéken

Miloš Vučević, Újvidék polgármestere a városházán fogadta Ningbo (Csöcsiang tartomány) városának küldöttségét

A kínai küldöttséget Chen Anping vezette, aki a Kínai Népi Politikai Konferencia Ningbói Bizottságának az alelnöke. A küldöttségben voltak még a Ningbo Községi Bizottságának a tagjai, valamint a városi oktatási tanács és a városi inkubációs és innovatív szolgálat képviselői is.

A találkozón az újvidéki önkormányzat és Ningbo küldöttsége megbeszéléseket folytatott a kulturális, oktatási és gazdasági együttműködésről. Az újvidéki polgármester meghívására Ningbo küldöttsége 2010-ben járt először a tartományi székvárosban, akkor aláírták a két város közötti Együttműködési memorandumot, valamint Újvidék és Ningbo baráti viszonyáról és együttműködéséről szóló szerződést. A memorandum előfeltétele annak, hogy az egymástól nyolc és fél ezer kilométerre lévő két város szorosabb együttműködést alakíthasson ki. A kilenc évvel ezelőtti találkozón ezen kívül aláírták az Újvidéki Egyetem és a Ningbói Egyetem közötti együttműködési szerződést is.

Polgármesterünk a beszélgetés során hangsúlyozta, hogy a Kínai Népköztársaságnak és Szerbiának hagyományosan jók a kapcsolatai, és az együttműködésük is kiváló a gazdaság, a kultúra és az oktatás terén. Vučević a vendégek előtt ismertette az újvidéki önkormányzat céljait, aktivitásait, megemlítette, hogy Újvidék elnyerte az Európa Kulturális Fővárosa 2021, és az Európa Ifjúsági Fővárosa címet. Ezen kívül, fölvázolta, hogy milyen gazdasági potenciállal rendelkezik a tartományi székváros.

Chen Anping köszönetet mondott a szívélyes fogadtatásért, és kifejezte reményét, hogy a beszélgetés során elhangzottak a gyakorlatban is valóra válnak. Hangsúlyozta, Ningbo Kínában az egyik fejlettebb kereskedelmi és gazdasági központ, és ezért kiváló együttműködés valósulhat meg a tartományi székvárossal. Anping szerint rendkívül fontos az, hogy minél többen beszéljék a kínai nyelvet, mert így még szorosabbra fűződhetnek a gazdasági, idegenforgalmi és az IT-kapcsolatok. Megemlítette, rendkívül fontos a tapasztalatcsere az IT szektorban és a mezőgazdaság terén.

Magyar ember Magyar Szót érdemel