A magyar nyelvű oktatás megőrzése, színvonalának emelése érdekében a Magyar Nemzeti Tanács Vajdaság-szerte kilenc középiskolának ajándékoz könyvcsomagokat.
Fotó: Dávid Csilla
Újvidéken két középiskola könyvtára lett gazdagabb, a Svetozar Marković Gimnázium és a Bogdan Šuput Formatervezői Középiskola diákjai olvashatnak belőlük. A könyvcsomagokat Erdődi Edvina, a Magyar Nemzeti Tanács alelnöke és dr. Vitkay-Kucsera Ágota, az MNT tagja adta át, a gimnáziumban Kovács Smit Edit magyartanárnőnek és a másodikos gimnazistáknak.
− A gimnázium magyar nyelvű könyvállománya 100 ezer dinár értékű csomaggal gyarapodott. Ez az ajándékcsomag is a magyar kormány segítségével, illetve az MNT közreműködésével valósulhatott meg. Előzetes egyeztetések során Kovács Smit Edit magyartanárnő jelezte, hogy milyen könyvekre lenne szüksége a magyar osztályoknak. Így a csomag házi olvasmányokat, magyar helyesírási kézikönyveket, szótárakat, kortárs írók könyveit, szépirodalmat, szakkönyveket tartalmaz. A különböző versenyekre való készülődéskor is biztos hasznát fogják venni a diákok ezeknek a könyveknek. Azt kívánom nekik, hogy szeretettel olvasgassák a könyveket, és ha bármilyen kérdésük lenne a magyar oktatás, illetve a továbbtanulás kapcsán, akkor bátran keressenek meg bennünket, hiszen mi segíteni fogunk nekik – hangsúlyozta Erdődi Edvina.
A gimnázium könyvállománya eléri a 22 ezer példányt, ebből a magyar könyvek száma mintegy 4000 darab.
− A gimnáziumban a magyar könyvek száma az évek során gyarapodott. Az elmúlt években is volt több sikeres pályázatunk a Magyar Nemzeti Tanács felé, kimondottan a könyvtárbővítésre. Ennek köszönhetően állíthatom, hogy minden tantárgyhoz vannak szakkönyveink. A mostani csomag is nagyon jó minőségű, látványos és tetszetős könyveket tartalmaz. Szerintem a gimnazisták körében az olvasás még szokás, és hogy a diákok igényesek az olvasmányok tekintetében. Ha netán nem is azt olvassák, ami a kötelező programban van, azt én nem tartom bűnnek, sőt! Az olvasás az íráskészséget segíti. A tanár feladata, felelőssége pedig az, hogy felkeltse a diákok figyelmét a programban szereplő olvasmányok iránt, valamint az, hogy ápolja és fejlessze azt az olvasási kultúrát, amely már kialakult a tanulók körében – mondta Kovács Smit Edit.
A Bogdan Šuput Formatervezői Középiskolában Lelik Edit magyarnyelv és irodalomszakos tanárnő, továbbá tizennégy diák, elsősök, másodikosok és harmadikosok fogadták a vendégeket.
| - A Bogdan Šuput Formatervezői Középiskolában az idén három negyedikes diák érettségizik. A magyar nyelven tanulók száma nem éri el a húszat, a tanári kar mégis büszke arra, hogy kétnyelvű oktatás folyik intézményünkben. A diákok minden tantárgyat anyanyelvükön hallgatnak, a könyvtár elavult és szegényes, hely sincs elég, a könyveket szakonként rendezik. - Az Anatómiaatlasz valószínűleg a képzőművészeti technikusokhoz kerül majd, a Formatervezés szakkönyv ide, a grafikai szakra… Van enteriőr, textil és csomagolás-technikai szakunk is, a képzőművészeti-technikusokat és a grafikai tervezőket kinevelő szakok kétévente váltják egymást. Kevés a jelentkező diák, a szakma korlátozza a számot, szeptembertől újításokat vezetünk be a szakok beosztása tekintetében – mesélte Lelik Edit magyartanárnő. |
Fotó: Fehér Ildikó
Erdődi Edvina itt is arra emlékeztetett, hogy mennyire fontos az, hogy anyanyelvünkön nyomtatott könyvekből olvashassunk, és hogy a nyomtatott anyagot nem helyettesítheti egy PDF formátumú, telefon képernyőjéről olvasott szöveg – Fontos mégéreznetek az új könyv illatát, tapintását, a tanárok arra panaszkodnak, hogy nehezen tudják biztosítani a kötelező, magyar házi olvasmányokat. Sokszor fénymásolásra kényszerülnek, ezen szeretne változtatni a Magyar Nemzeti Tanács. Nagy szeretettel hoztuk ma ezeket a könyveket, azt ajánljuk, hogy minél gyakrabban forgassátok őket! Gyarapítsátok szókincseteket, az anyanyelvtudás a művészetnek, a művelődésnek az alapját képezi. Éljetek azzal a lehetőséggel, hogy szülőföldünkön magyarul tanulhattok! Olvassatok minél többet magyar nyelven, ettől ne tágítsatok soha – figyelmeztette a diákokat a MNT alelnöke.
Véleményéhez társult dr. Vitkay-Kucsera Ágota is, aki elmesélte, hogy ő a művészeti, egyetemi tanulmányait szerb nyelven végezte el, és hogy emiatt még ma is ráfut olyan, szakmájában előforduló, zenei szakkifejezésekre, amelyeket nem mindig tud magyar nyelvre lefordítani.
Az ajándékkönyveket a magyar kormánynak, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának és a Bethlen Gábor Alapnak köszönhetik diákjaink.



