2024. május 8., szerda

A Sasszem Újvidéken is

Miloš Vučević Újvidék polgármestere elmondta, hogy a hónap végén érkezik a Barry Callebaut Group a tartományi székvárosba.

A Prva TV reggeli műsorában arra is kitért, hogy a svájci székhelyű csokoládégyártó vállalat mellett a közeljövőben várhatóak még német és japán befektetőcégek is.

Mindemellett a fővárosban bevezetett kamerarendszer itteni implementálásáról is szólt, a Sasszemről, mely Belgrádban, üzembehelyezésének első napján 305 sofőrnek osztott ki büntetést, amiért szabálytalanul parkolták le az autójukat, ily módon akadályozták, vagy veszélyeztették a forgalmat.

A polgármester elmondta, hogy Újvidék már nem kisváros többé, hiszen közel fél millióan lakják, és meglehetősen gyorsan növekvő problémát jelent az egyre több autó jelenléte is.

A polgármester kitért a közelmúltban elhúnyt énekes-dalszerző, Đorđe Balašević előtti tisztelgésre oly módon, hogy róla hidat, esetleg egy sugárutat, vagy egy utcát nevezzenek el. Elmondása szerint az énekes gyászoló családját most nem szeretnék ezzel sürgetni, de idővel mindenképpen tervezik ily módon megtisztelni emlékét.