2024. május 9., csütörtök

Kerékpárút a Szabadság hídon?

A szakértők két lehetséges terv közül választanak

A város építészei két tervet dolgoztak ki a Szabadság hídon létesítendő kerékpárútra vonatkozóan. Közülük az egyiket alapos tanulmányozást után nyilvánosan is bemutatnak. A 021.rs hírportált a polgármesteri hivatalból tájékoztatták arról, hogy a tervezési szakasz előtt az Urbanizam közvállalat szakemberei feltérképezik a lehetőségeket, közlekedési, biztonsági és építészeti tekintetben is.

Miloš Vučević polgármester nemrégiben úgy nyilatkozott, hogy a Szabadság hídon létesítendő kerékpárutak megtervezésének lehető legjobb módját igyekszenek felkutatni, nagyszámú kerékpározó már évek óta követeli ezt. A nevezett hírportál információi szerint a szakemberek által felvázolt egyik megoldást az elválasztó korlát jobb oldalán kiépítendő, kétirányú kerékpárút jelentené, amely Újvidéktől Kamenicáig haladna. Ha ezt a megoldást választják, akkor az elválasztó korlátot meg kell majd emelni, védőfalat kell elhelyezni, valamint, természetesen horizontális és vertikális jelzéseket is fel kell állítani. Az önkormányzat tájékoztatása szerint az út összekapcsolása Kamenicával a jelenleg is létező csigalejárón keresztül történne, így a kerékpárút közvetlenül az alagút előtt különválna hídtól, és a kamenicai parkon áthaladva a Fabus Egyetemnél érne véget. A Putnik vajda utcával képezne összeköttetést.

A másik tervezett megoldás ökológiai szempontból elfogadhatóbb lenne a gyalogosok és a kerékpárosok számára is. Ez szerint az elválasztó korlát és a járda alatt, a Kamenica felé vezető irányban, egy tartópillért alakítanának ki. A kerékpárosok és a gyalogosok ilyen módon teljesen el lennének választva a hídon zajló gépjármű-közlekedéstől.

A Szabadság hidat most tatarozzák, festik, jelenleg jó állapotban van. A városban lévő többi hídhoz hasonlóan itt is folyamatosak a karbantartási munkálatok, az önkormányzat szerint azonban szükség lenne további felújítási munkálatok elvégzésére is. Jelenleg a kétoldali gyalogjárda javításán dolgoznak, valamint a tartópillérek belső rozsdamentesítésén. A mostani munkálatok kivitelezésének teljes költsége 40,5 millió dinár, a befejezési határidőt 320 napban határozták meg.