Az idén több, jelentős kulturális és műemlékvédelmi beruházás is megvalósulhat a belvárosban, Az önkormányzati tervek előlátják a Tanurdžić-palota homlokzatának tatarozását, és megkezdődhet az egykori Njegoš utcai egészségház épületének renoválása is. Mindez a kulturális javak és a műemlékvédelem alatt álló értékek műszaki védelmére vonatkozó, 2026-ra kidolgozott program része, az elképzeléscsomagra szerdán rábólintottak a városi képviselő-testület tagjai.
A dokumentum szerint a program az Újvidéki Műemlékvédelmi Intézet pénzügyi terveivel összhangban valósul meg.
A Njegoš utca 32. alatt található egykori egészségház épületén a homlokzatot, a tetőszerkezetet és a belső teret teljességben felújítják. Ezt az épületet évtizedeken keresztül iskolás gyermekek egészségügyi ellátására használták, ám rossz műszaki állapota miatt 2011-ben kiürítették, azóta üresen áll, romosodik. A tervek szerint a felújítást követően valamely városi vagy tartományi intézmény kap majd benne helyet.
Folytatódhat az Almási negyed megújítása, és a Njegoš és a Šafarik utca kereszteződésénél lévő középületet is rekonstruálják. Ez az objektum immár másfél évtizede romosodik (Fotó: Dávid Csilla felvétele)
A program kitér a városháza rekonstrukciójára is, ezeket a munkálatokat a 2024. november 5-i tiltakozásokat követően jelentették be. Az első szakaszban az ablakok és ajtók cseréje szerepelt volna, azonban a közbeszerzési eljárást időközben felfüggesztették. A teljes felújítás költsége a jelenlegi becslések szerint meghaladja majd a 407 millió dinárt.
Egyházi épületeket is érintenek az önkormányzati tervek: részleges tetőfelújítást irányoztak elő az Zsinagógán, restaurálják a belvárosi Mária neve római katolikus templom tetőszerkezetét, valamint munkálatok esedékesek a Marija Trandafil téren található, dr. Lazar Stojković professzor alapítványához tartozó épületen is.
Emellett az idén elkészül az Almási templom rekonstrukciójához szükséges tervdokumentáció, különös tekintettel a gyertyagyújtó tér és a fűtési rendszer korszerűsítésére.
Nyitókép: A Tanurdžić-palota mindenképp megért a felújításra, a gyalogjárda fölé benyúló tetőszerkezete sokak szerint leomlásveszélyes (Fotó: Dávid Csilla felvétele)


