2024. október 13., vasárnap

A rászorulók szolgálatában

Ünnepelt a Vöröskereszt újvidéki szervezete

A szervezet megalakulásának 143. évfordulójáról emlékeztek meg tegnap a Hadsereg-otthon épületében.

Az ünnepség keretein belül a szervezet illetékesei átadták az elismeréseket azoknak az egyéneknek/intézményeknek, akik/amelyek nemes tevékenységükkel támogatást nyújtottak törekvéseikhez. Az ünnepséget többek között Milan Đurić polgármester is megtisztelte jelenlétével, aki üdvözlőbeszédében kiemelten szólt ennek a humanitárius szervezetnek a jelentőségéről.

– A Vöröskereszt újvidéki szervezete városunk talán legértékesebb szerveződése. Nem lehet egy órában megköszönni mindazt, amit a köré tömörülő, jótékony emberek tettek értünk. Mindig ott voltak, ahol a legnagyobb szükség mutatkozott irántuk. Szeretnék köszönetet mondani a Marera Properties vállalatnak, akik egy raktárhelyiséget bocsájtottak a Vöröskereszt szükségleteire. Ennek a beruházásnak az értéke meghaladja az egymillió eurót. Köszönettel tartozunk más vállalatoknak is, azoknak, amelyek folyamatosan segítenek. Szeretném kihasználni az alkalmat arra, hogy másokat is felszólítsak az ilyen irányú csatlakozásra! Kívánom, hogy folytassák a munkájukat, a városi önkormányzat támogatására a jövőben is számíthatnak – ígérte a polgármester.

Hozzátette, hogy tavaly a hagyományokhoz híven a városi önkormányzat segélycsomagokat osztott ki a szociálisan veszélyeztetett családoknak.

– A segély 1200 élelmiszer- és legalább ugyanennyi tisztálkodási csomagból állt. A város folyamatos támogatása többféleképpen nyilvánul meg. Ilyen az újévi csomagok kiosztása a szegény sorsú gyermekeknek, valamint a tengerre való utaztatásuk biztosítása és még sorolhatnám – emlékeztetett Milan Đurić.

Az ünnepségen fellépett a Jovan Jovanović Zmaj Gimnázium kórusa, valamint levetítettek egy rövid videót is a Vöröskereszt újvidéki szervezetének múltjáról. A kitüntetések átadását megelőzően Ljubomir Miladinović, a Szerbiai Vöröskereszt főtitkára is szólt az egybegyűltekhez.

– Gratulálok a Vöröskereszt újvidéki szervezetének 143 éves fennállásához és kívánom, hogy folytassák nemes, humanitárius küldetésüket. A Szerbiai Vöröskereszt az elkövetkezőkben is jótéteményekkel és segélynyújtással igyekszik rászolgálni polgáraink bizalmára – fogalmazott Miladinović.

Dragan Zorić, a Vöröskereszt újvidéki szervezetének elnöke számos elismerést és köszönőoklevelet és két aranyérmet is átnyújtott, Dragana Ćirić tanárnőnek és Miodrag Đukićnak, aki 106 alkalommal adott vért. Arany érdemjeleket vehettek át azok a jótékony személyek is, akik a melegételek osztása mellett egy-egy kedves szót intéztek a segélyre szorulókhoz.

Közéjük tartozik többek között Horvát Erzsébet, Milinka Perović, Ana Hrnjački, Bogdan Živanović, Branislav Andrić biológiatanár és Stojan Milovac is. A SzerbiaiVöröskereszt ezüst érdemjelét átvehette többek között a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) illetékese is, ez a cég kimagasló humanitárius tevékenységet folytat.