2024. május 9., csütörtök

Nem felejtünk, nem hallgatunk!

A holokauszt áldozataira emlékeztek a zsidó temetőben

A holokauszt nemzetközi emléknapja kapcsán az Újvidéki Zsidó Hitközség pénteken koszorúzással egybekötött megemlékezést tartott a Dózsa György utca végében lévő zsidó temetőben. A megemlékezésen jelen volt többek között Igor Crnobarac alpolgármester is. A terror áldozatainak emlékére héber nyelven olvastak fel egy imát, a Hasira kórus tagjai pedig előadták a Szomorú dal című számot.

– Ma emlékezünk és fejet hajtunk a második világháború áldozatai, a zsidók, a szerbek, a romák és mindenki más előtt, akiket a nácik a kínok, a szörnyűségek és a halál útjára vezettek – fogalmazott Igor Crnobarac. – Az auschwitzi haláltábor felszabadulásakor a zsidó nép visszakapta erőszakkal elvett szabadságát, visszanyerte a reményt és az élethez való jogot. Országunk és népünk hatalmas áldozatot hozott a második világháború idején azért, mert a szabadság és az igazság oldalán álltak, és mert szembeszegültek a fasizmus és antiszemitizmus minden formájával. Ezért azt üzenjük, hogy sosem fogunk felejteni és hallgatni! Együtt érzünk a zsidókkal, az emlékezéskultúrát megőrizzük, egyre magasabb szintre emeljük, nemcsak az áldozatokról, hanem azokról a zsidó polgárokról is megemlékezünk, akik hozzájárultak ahhoz, hogy Szerbiában a társadalom jobbá váljon – hangsúlyozta Igor Crnobarac alpolgármester.

 

Ótos András felvétele

Ótos András felvétele

Mirko Štark, az Újvidéki Zsidó Hitközség elnöke köszönetet mondott az alpolgármesternek, hangsúlyozva, hogy az emléknapon a közös megemlékezéssel az önkormányzat azt üzeni: készen áll fellépni az erőszak minden formája és a faji alapú kirekesztés ellen.

– A holokauszt a legszörnyűbb fejezet az emberiség történetében. Kívánjuk, hogy senkivel se történjen meg hasonló. Az antiszemitizmus sosem lett kigyomlálva, és még napjainkban is előfordulnak incidensek. Szembe kell szegülnünk ezzel, ugyanis ha egyszer a rossz ismét gyökeret ereszt, akkor nagyon nehezen lehet majd megállítani burjánzását – fogalmazott Mirko Štark.

 

Nyitókép: Ótos András felvétele