2024. május 8., szerda

Panaszt tehetünk a városatyáknak

A városi képviselő-testület épületében szerdán ülésezett a testület keretein belül működő javaslattevő bizottság, amely – hagyományosan – minden hónap első szerdáján ül össze.

Az ülés előtt az illetékesek ezúttal is fogadták a polgárokat, elbeszélgettek velük arról, hogy mit szeretnének változtatni azokban a dolgokban, amelyek változtatásáért az önkormányzat felelős. A hónap első szerdáján különböző kommunális és egyéb problémák megoldására tehetünk javaslatokat, az érdeklődőket ezúttal is délben fogadták a testület épületében, a Žarko Zrenjanin utca 2. alatt.

A bizottság szerdán két, a polgárok által benyújtott javaslattal és meglátással foglalkozott, ugyanakkor a korábbi javaslatokra érkezett válaszokat is megvitatták. Véleményüket kézbesíteni fogják az érintett polgároknak. A Podbara városrész egyik lakója tegnap azzal a javaslattal állt elő, hogy módosítsák a lakótömbök házirendjére vonatkozó, városi döntést. Indoklása szerint a módosítás a házirend időbeosztásának meghosszabbítására vonatkozna annak érdekében, hogy a felelőtlen szomszédoknak ellehetetlenítsék az elviselhetetlen zajkeltést. A házirend időbeosztását előlátó módosításra vonatkozó javaslatot továbbítják a Városi Kommunális Ügyek Igazgatóságának.
Az ülésen szót kért egy limáni polgár is, aki elsősorban a rokkantaknak fenntartott parkolóhelyeket is elfoglaló, és tilosban parkoló autók elszállításáért felelős szolgálatok munkáját kifogásolta, különösen ilyenkor, havazás idején. Szerinte a „pók” jól megmutatkozik kedvező időjárási körülmények idején, havazás esetén azonban nem tud kellőképpen beavatkozni. A hó ugyanis eltakarja a sárga színnel megjelölt, rokkantaknak fenntartott parkolóhelyeket, így a pókjárműben ülők nem látják, hogy melyik járművet kell elvinniük. A felszólaló rámutatott arra is, hogy a tilosban való parkolás ezeken a helyeken teljes mértékben elfogadhatatlan! A hótakaró nem szolgálhat „sajnos nem láttam” típusú kifogásként, hiszen mindegyik, rokkantaknak fenntartott parkolóhely mellett ott látható a táblajelzés is. A bizottság úgy döntött, hogy ezt a meglátását továbbítja a Városi Felügyelőségi Igazgatóságnak és a Parking servis Közvállalatnak.

 

Nyitókép: A képviselő-testületet a polgárok érdekében hozták létre. A városi tanácsnokoknak kötelességük meghallgatni a panaszokat (Fotó: Ótos András felvétele)