2024. május 10., péntek

Szilveszterezés tűzijáték nélkül?

A régió városai egymás után állnak el az újévi tűzijáték megszervezésétől, ennek ellenére sem Újvidéken, sem az ország más településein nem mutatkozik hajlandóság ilyesmire.

Az idei, szilveszteri bulikettős során Újvidéken a tűzijátékra több mint 2,5 millió dinárt terveznek elkölteni a városi kasszából. Habár szeretjük megcsodálni az égbolton szertefoszló szebbnél szebb színeket, a tűzijáték süvítése, a rakéták, petárdák durranása káros hatást gyakorol nemcsak a házi kedvenceinkre, hanem ránk, emberekre is. Az újvidéki Állatvédők Egyesületének (SPANS) illetékesei is pont erre gondoltak akkor, amikor tavaly, az Európa Kulturális Fővárosa titulus évében kérvényt nyújtották át a szervezőknek arra vonatkozóan, hogy álljanak el a tűzijáték szervezésétől.

Milena Brkljačić, a SPANS szervezetének tagja elmondta, hogy a kérvényt abban a reményben nyújtották át, hogy Újvidék lesz az első olyan város az országban, amely követi a régió városainak jó példáját.

– Emlékeztetni szeretnénk arra, hogy tavaly Zágráb is elállt az újévi tűzijáték megszervezésétől annak ellenére, hogy a szervezők az erre vonatkozó közbeszerzési pályázatukat már megvalósították, és már a beszállítót is alkalmazták. Akkor azt nyilatkozták, hogy mindezt el fogják simítani az érintett cégekkel, és hogy minden törvényes lesz – mondta Milena Brkljačić.

Horvátországban az újévi tűzijátéktól tavaly nemcsak a főváros, hanem még további 26 város is elállt, ezekhez a településekhez az idén a montenegrói főváros is csatlakozott.

Brkljačić hozzátette, hogy az Európa Kulturális Fővárosa projektjének illetékeseitől akkor azt a választ kapták, hogy minden olyan újdonságot, amelyet a programjaikba bevonnak, a visszajelzések alapján implementálják. Ezeket a felméréseket rendszeresen végzik, nem formális közvélemény-kutatások formájában.

– Feltételezem, hogy ez azt jelenti, hogy a polgárok igénylik a tűzijátékot. Felszólítok mindenkit, hogy fogadja el álláspontunkat, és gondoljon az állatokra, házi kedvenceinkre – fogalmazott Milena Brkljačić.

Az állatvédők azt javasolják a polgároknak, hogy újévkor a házi kedvenceik számára tegyék lehetővé azt, hogy valamilyen zárt helyiségben elbújhassanak. Engedjék be őket a házba, a garázsba vagy a fészerbe, ezáltal is megelőzve a nemkívánatos következményeket.

 

Nyitókép: A tűzijáték hanghatása káros emberre és állatra egyaránt. A házi kedvencekre nézve azonban a legnagyobb veszélyt a petárdák jelentik (Fotó: Ótos András felvétele)