2024. május 10., péntek

Kezdjük az évet büszkén!

Milan Đurić polgármester újévi köszöntője

– Kedves Újvidékiek! Az elmúlt évben minden megvalósult, amiben hittünk és amit elterveztünk. Büszkék vagyunk azokra a lenyűgöző eredményekre, amelyeket elértünk. Ezeket szem előtt tartva nyugalommal vágunk bele a 2023-as évbe, hiszen a politikánk alapjai az elmúlt év után még szilárdabbak és erősebbek, mint korábban. A jövőbeni eredmények a múlt sikereire alapozva könnyebben elérhetőek lesznek számunkra. Minden évben egyre magasabbra tesszük a lécet, Európa legfejlettebb városaihoz mérve. Az álmunk egy híd volt. Emeltük a mércét. A következő években Újvidéken három híd épül, amelyek összekötik a bácskai és a szerémségi oldalt. Újvidék kulturális és történelmi örökségének megőrzése érdekében fel fogjuk újítani az Almási negyedet. Újvidéken számos utca új külsőt kapott az elmúlt évben. A jövőben ezt a munkát még intenzívebben fogjuk folytatni.

A tartományi kormányfő és a polgármester a pár évvel ezelőtt felújított és a művelődés szolgálatába állított, valamikori selyemgyárban, a Selyemgyár Művelődési Állomáson (Fotó: Albert Éva felvétele)

A tartományi kormányfő és a polgármester a pár évvel ezelőtt felújított és a művelődés szolgálatába állított, valamikori selyemgyárban, a Selyemgyár Művelődési Állomáson (Fotó: Albert Éva felvétele)

Az óvodába iratkozó gyerekek várólistája lassan már a múlté. Az elmúlt évben két új óvodát nyitottunk, jövőre pedig további kettő fog megnyílni. Ezt is a magasra tett lécnek köszönhetjük. Az újvidékiek hamarosan új egészségházat kapnak a Vidovdan városrészben, emellett az újtelepi egészségház rekonstrukciójára is készülünk. A kisgyermekes szülőknek jövőre sem kell fizetniük egy dinárt sem a Radosno detinjstvo Gyermekintézmény óvodáiban, valamint több mint 3700 gyerek magán óvodáztatását is támogatni fogjuk folyamatosan – a gyerekek jelentik a jövőnket.

Fejlődik a város, szépül az Almási negyed (Fotó: Dávid Csilla felvétele)

Fejlődik a város, szépül az Almási negyed (Fotó: Dávid Csilla felvétele)

Az elsősök szüleinek jövőre sem kell tankönyveket vásárolni, ugyanis a város ismét biztosítani fogja ezeket a számukra. Az elmúlt tíz évben 37 ezerrel nőtt a munkaviszonyban lévők száma. Régi, bezárt gyárak telephelyét a város legmodernebb negyedeivé alakítjuk, és bővítjük az ipari övezeteket is. Kedves újvidéki polgárok! Lépjünk az új évbe büszkén! Mindenkinek azt kívánom, hogy a város szárnyain, amely még néhány napig az Európa Kulturális Fővárosa címet viseli, repüljünk az új sikerek felé, egészségben, boldogságban, mosolyogva, bízva megvalósítható álmainkban! – üzeni a polgármester.

Milan Đurić csütörtökön a városházán fogadta a média képviselőit. Kötetlen beszélgetés és barátkozás keretében mondott köszönetet egész évi odaadó munkájukért, boldog új évet kívánt az újságíróknak.

Nyitókép: Dávid Csilla felvétele