Az EHO Veritas kórus fellépése (Fotó: Ördög Róbert)
Az Újvidéki Diáksegélyező Egyesülettel együttműködve, a keresztény adventista egyház évente szervez karácsonyi hangversenyt a helybeli, telepi Cirill és Metód utca 19. szám alatti közösségi házában, a székvárosban tanulmányait folytató magyar ajkú középiskolás diákok és egyetemi hallgatók támogatása céljából.
Az idei december 19-i, Betlehemi csillag c. hagyományos műsor bevezetőjében is Ördög Róbert adventista lelkész mondott karácsonyi köszöntőt a szeretet üzenetével. Méltatta a kórusok jótékonysági szereplését és az önkéntes adományozás jelentőségét. Mint fogalmazott – így motiváljuk és értékeljük az ifjúság sikeres továbbtanulását, értelmet adva törekvésének, munkájának. Az esten Matuska Márton, az ÚDE elnöke beszámolójában kiemelte, hogy e tanév folyamán az egyesület 115 diáknak, fiatalnak juttat segélyt, alapítványok és magánszemélyek anyagi támogatása által. Köszönettel illette meg az adventista közösséget a karácsonyi és húsvéti koncertek rendezéséért, amelyekkel adományozásra serkentette a nagyszámú látogatót.
Az imaházban tartott idei, karácsony előtti kórustalálkozón elsőként és többször fellépett a vajdaságiH@loifjúsági vegyes kar többtagú magyar együttese, Ördög Daniella vezényletével. Jézus születését, küldetését és visszatérését dicsőítették énekszóval (szerb nyelven is). E kórus hangszerszólistái, néhány tagú zene- és énekegyüttesei gazdagították az egyházi jellegű repertoárt. Ördög Judit vezetésével, az újvidéki Ökumenikus Szeretetszolgálat EHO Veritas női énekcsoportja megszólaltatta többek között az Angyal éneke és a Betlehem csillaga c. szerzeményeket. Bernadetta Tinusszal az élen, a német Donau Egyesület Neusatser Echo karának előadásában felcsendült az O, Du frönhliche és az Alle Jahre wieder c. ének. A kórusok több szólamban énekelve, hangszeres kísérettel (zongora, cselló, harsona stb.) varázsoltak karácsony ünnepi hangulatot, a jobb és boldogabb világ eljövetelének a reményével.
A zord decemberi időjárás, hófúvás miatt kisebb létszámú látogató jutott el az estre. Így szimbolikus értékű pénzösszeg gyűlt össze kalapozó adománygyűjtéssel. Az ÚDE ezúttal mond köszönetet az adományozóknak, a szereplőknek és a szervezőknek, szeretetteljes karácsonyt kívánva.



