A napokban új vezetőséget választott a Peart képzőművészeti szakosztály. Az új elnök Erős Bunyik Lili akadémiát végzett festőművész, december 14-én mutatkozott be és Uri Ferencet váltotta, aki 16 éve egyfolytában vezette a szakosztályt az újvidéki Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesületben.
Az új elnök ismertette a szakosztály tervét és kiemelte, hogy az a célja, hogy minden tag rendszeresen dolgozzon, alkosson és a kiállításokon rendszeresen bemutassák munkájukat.
A szakosztálynak új szervezeti felépítését látta elő, amely három részből áll:
– Alkotó gyakorlati munkából, amikor a tagok hetente kétszer meghatározott időben az egyesületben, ahol gyermek, ifjúsági és felnőtt csoportokban alkotnak.
– A kiállítást szervezők, akik rendszeresen szervezik a kiállatásokat az egyesületben és azon kívül, vidéken és az országhatárokon túl is.
– Végül a szervezőcsoport, amely a pályázatokon és a propagandán dolgozik.
Reméljük, hogy ezután még nagyobb lendülettel dolgozik majd az újraszervezett szakosztály. Sok sikert kívánunk nekik!



