Lerágott csontnak tűnik, pedig nem az. A sajtó és a televízió ugyanis alig egy-két mondatban foglalkozott azzal, hogy az államfő és a kormányfő „elfelejtette” megtisztelni Vajdaságot a statútum ünnepélyes kihirdetésén való részvételével.
Pedig ez az újvidéki esemény maradandó emléke lesz a tartománynak, amely nem tudja kiheverni a diktatórikus politika következményeit, amikor megszűnt az autonómia, amikor elvették vagyonát, úgyhogy még a városháza, de még a Duna park is Szerbia tulajdonába került, minden más vajdasági létesítménnyel együtt. Egy, vagy több éven át is idegőrlő küzdelem folyt tartományunk vagyona egy részének a visszaszerzéséért, autonómiája bizonyos mértékben történő helyreállításáért, míg végre megszületett egy olyan alapszabály, amely mintegy százötven jogkört juttatott vissza a kormányzó koalíció választások előtti ígérete ellenére.
Ha emlékezetem nem csal, valamikor minden jugoszláv köztársaság és a tartományok alkotmányának meghozatala nem múlt el a legfőbb államvezetés részvétele nélkül. Mostani államfőnk szinte egy lépésre volt a most már tartományi fővároshoz, mert épp a mitrovicai ásatásokat tekintette meg az újvidéki ünnepség idején, de nem vette a fáradságot, hogy ennek a jelentős eseménynek a részese legyen. Mi okozhatta ezt a példát ritkító mellőzést? Világos, már jóval előbb kijelentette, Szerbiának nem lehet olyan része ahová útlevéllel közlekedünk. Végül is fogcsikorgatva kiszűrte, legyen, de Vajdaság mindig Szerbia tartománya marad. Nyilván ő is annak a politikának dőlt be, amely hónapok óta Vajdaság elszakadását véli felfedezni a decentralizációban, habár ezt az alkotmány is lehetővé, teszi, sőt szorgalmazza.
Nyilván arról van szó, hogy a két magas rangú, a józan választópolgárok nagy többségével megválasztott elnök távol akarta tartani magát ettől a felemelő eseménytől, mintha mosná kezeit Vajdaság önállósulásától. Pedig még messze vagyunk a lényegtől, az anyagi javaktól, a tartománynak a megfelelő arányban való részesedésétől. Ez ugyanis csak a költségvetés 7 százaléka, amely a tartomány további fejését jelenti. Elhatárolódik az állam- és kormányfő attól ami történt, több mint valószínű, hogy el ne veszítse a Vajdaságon kívüli választók rokonszenvét, akiknek a képviselői hamis vádak terjesztésével, amelyek mindenképpen fokozták a dél ellenszenvét Vajdaság iránt, jól elverték a port tartományunkon és annak lakosságán, amely csak a sajátját követeli. A Dunán túl ugyanis nem akarnak lemondani a Vajdaságból átömlesztett javakról.
Fáj ez nekünk, vajdaságiaknak s nem felejtjük el a legközelebbi választásokon.
