2026. június 10., szerda

Az Art Vistáé az Arena

Az Art Vista belgrádi cég került ki győztesen az Arena mozi bérlésére kiírt pályázaton. Igaz, a Poslovni prostor vállalat igazgatóbizottsága kénytelen volt a szóban forgó cég mellett dönteni, mert közben a másik pályázó, a szintén belgrádi Mirius Tuck Group visszavonta az ajánlatát. A pályázati feltételek szerint az Art Vistának 7 hónap áll a rendelkezésére, hogy elvégezze a szükséges munkálatokat, s megnyissa a mozit. Az Art Vista 15 évig bérelheti az Arenát. Bejelentették, a jövő héten bemutatják a nyilvánosságnak a kivitelezési terveiket. Egyébként 102 dináros négyzetméterenkénti havi bérleti díjat ajánlottak, vállalták a Zvezda film 10 dolgozójának további foglalkoztatását, valamint legalább 1 750 000 euró beruházását. Hat új multiplex vetítőtermet építenek majd, összesen mintegy ezer férőhellyel.

Magyar ember Magyar Szót érdemel