Három évtizedes kitartó munka, emberséges helytállás után felújított épületrészbe költözött székvárosunkban az eredményesen működő Disztrófiás Betegek Dél-bácskai Egyesülete (DBDE). A disztrófia, az izomsorvadás elleni harc hetében, a kiemelt idézet jegyében minap megtartott otthonavató szerény, és mégis felemelő ünnepségükön számos köztársasági, tartományi, városi tisztségviselő, valamint más, rokon civil szervezet képviselője megjelent Belgrádból, Budapestről, Szegedről, Topolyáról, Óbecséről, Bácsfeketehegyről, Újvidékről és környékéről.
Az együttműködésre, a szolidaritásvállalásra a jövőben is nagy szükség lesz, de még inkább az esélyegyenlőség megvalósítására kell törekedni. Ez azt is jelentené, hogy több tagjuk ideiglenes, vagy állandó munkát kap, mondta Kovács Attila, az egyesület elnöke.
Harminc évvel ezelőtt a szükség hívta életre, és néhány család alapította meg az egyesületet, azzal a céllal, hogy megóvják beteg gyermeküknek, hozzátartozóiknak a jogait és képviseljék érdekeit. A DBDE rövid történetét Bába Lúcia és Ivana Ivetić mondta el magyarul és szerbül a vendégeknek. A 167 tagot számláló egyesület régi álma valósult meg jórészt a városi önkormányzat, a köztársasági munka- és szociális ügyi minisztérium, a tartományi reszorttitkárság támogatásával. A székvárosunktól két évvel ezelőtt egy mikrobuszt kaptak, majd a belváros szívében, a Zmaj utcában (a 20-as szám alatt), az udvari épületrészt újították fel célirányosan. Ezzel lehetővé válik, hogy a fénymásolás mellett, könyvelési szolgáltatást is nyújtsanak, ami esetenként megélhetést vagy kiegészítő keresetet biztosítana néhány tagjuknak. Itt jegyezzük meg, hogy eddig 16-an mentek az egyesületből nyugdíjba, ők főleg a fénymásológépen dolgoztak.
A társadalmunkban végbenő változásokkal enyhültek ugyan valamelyest az előítéletek, de még mindig sokat kell tanulnunk egymástól, mondta felavatva az épületszárnyat dr. Sanja Stojanović, a városi szociálpolitikai és gyermekvédelmi kérdésekkel foglalkozó bizottság elnöke. Sok még a tennivaló: a betegség elfogadásától, a beteg gyermek, a fiatal, a felnőtt beilleszkedéséig a mindennapi életbe. Számos helyen még az alapfeltételek is hiányoznak a kerekesszékkel való közlekedéshez.
Az ünnepség végén Aleksandra Panić, az egyesület titkára emlékérmet adott át többek között a városi képviselő-testületnek, a szociális és gyermekvédelmi intézetnek, Svetlana Vukajlovićnak, a Köztársasági Egészségügyi Biztosítóintézet igazgatójának, a Tartományi Végrehajtó Bizottságnak, Magyarország főkonzulátusának, Pásztor Istvánnak, a TVT alelnökének. Oklevéllel köszönte meg a támogatást a köztársasági munka- és szociális ügyi minisztériumnak, a városi közlekedési- és útügyi igazgatóságnak, az Ökumenikus Szeretetszolgálatnak és másoknak. Köszönőlevelet kapott többek között Aleksandar Jovanović, aki a felújítást vezette, Úri Csaba, az apostoli nuncius tanácsadója, az Állami Sorsjegyiroda, a Vöröskereszt, az Újvidéki Egészségház, a Duga Humanitárius Szervezet, a Gerontológiai Központ, a Vajdasági Ügyvédi Kamara, és a Vajdasági RTV, amely a számos tájékoztatás mellett fénymásolási szolgáltatásaikat rendszeresen igénybe veszi.



