Még a szerb napilapok is megírták a héten, hogy hamarosan összeomlik az újvidéki Egység Anton Csehov utcai, néha virágzó kulturális és testnevelési épülete. A város valamikori legnépszerűbb sport- és szórakozó központja, ahol minden nap történt valami: vagy kosárlabda-mérkőzés, vagy céllövő verseny, vagy bokszmeccs, hétvégeken pedig táncmulatság. Alig akad valaki, aki nem nézte volna meg a Málcsi, Gaál Irén és a többi remek lány bajnoki kosárlabda-mérkőzését, amikor dagadt a kis lelátó a nézőktől.
Magyar körökben azonban alig törődik valaki az Egységgel. Hála a múltat még nem felejtő Egység-híveknek, megszületett az egyesület története, tartanak összejöveteleket az Egységről, megalakult – ám a Petőfi Sándor művelődési egyesületben, s nem az Egységben az asztalitenisz s egy-két más sportegyesület, amelyekről alig tud valaki, közben az Egység eredeti épülete rogyadozik az elhagyatottságtól, nemtörődömségtől. Habár a város tulajdonává változtatták az idő folyamán, s nagyra törő tervek születtek az épület felújítására, sőt a város egyik történelmi emlékművévé változtatására is, egy fél tégla nem sok, de annyival se újult meg az épület. Hát vannak itt egységbeliek? Csak a Petőfi Sándor ügye lett a történelmi Egység? Az enyészeté lett ez az egykori épület, ahol kábítószeresek, nincstelenek gyülekeznek és élik életüket. Tavaly már tűz is pusztított a romok házában.
Ahelyett, hogy mondjuk egy ilyen mentőakció lenne a politikájuk, a választási tevékenységen kívül alig tesz mást mondjuk a VMSZ újvidéki szervezete. Bunyik Zoltán már lemondott, mikor követik a többiek? Mikor tűzik ki az újvidéki magyar szervezetek fő céljuknak az Egység felélesztését? Létezik ennél nemesebb politikai feladat? Még a halódó Magyar Nemzeti Tanácsnak is ez lenne a dolga, ha konkrétan akarná az újvidéki magyarok egykori szentélyének életre keltését. Annak megvívása, hogy az állami szervek tegyenek már valamit az Egység érdekében, ha már tiszteletben kell tartaniuk a kisebbségek jogait és Újvidék kulturális emlékművévé tennék az épületet. Biztos, hogy meg lehetne találni a módját egy olyan harcnak, amely az Egységért folyik.



