Tegnap délben Temerinben a fürdőközpontban ünnepélyesen megnyitották a strandot. A vendégeket Dragan Tomić, a közművállalat igazgatója üdvözölte a jelenlevőket, és elmondta, hogy az előkészületek után minden készen áll a fürdővendégek fogadására. Jelen volt Pap F. Imre, az I. helyi közösség egykori titkára is, akinek ténykedési ideje alatt helyi járulékból megépült 25 évvel ezelőtt a központ, és amelyhez egy olimpiai méretű medence és két fedett termálvizes medence, továbbá kísérő létesítmények, sportpályák tartoznak.
A fürdőközpont területe csaknem két hektár, közel van a sportcsarnokhoz és a városi parkhoz. A nagy medencét a városi vízvezetékből töltik, a két kisebbet pedig 37 fokos, 600 méter mélyről származó termálvízzel, és amely gazdag ásványokban, legtöbb benne a jód és a kén, ezért a víz gyógyhatású. Különösen reumás és ízületi betegségek gyógyítására alkalmas.
A temerini fürdő igen népszerű a környéken, jó idő esetén a látogatók száma meghaladja a napi kétezret. A fedett termálvizes medencék előnye, hogy késő őszig használhatók, a természetes légáramlás miatt pedig még a legnagyobb hőségben is kellemes a benntartózkodás. A községi önkormányzat és a közművállalat jóvoltából tíz napig (június 17-tól 26-áig) a község polgárainak ingyenes a belépés. Egyébként felnőtteknek a napi jegy ára 180, nyugdíjasoknak és gyerekeknek 15 éves korig 100 dinár. A fürdő 10-től 19 óráig tart nyitva.



