Az Újvidéki Magyar Olvasókör szervezésében, szerdán este a helybeli Városi Könyvtár telepi fiókkönyvtára vendégül látta a muzslyai Sziveri János Művészeti Színpad (SZJMSZ) néhány tagját.
Matuska Mária, az ÚMO elnöke – nagyszámú különböző korosztályú látogató körében – külön köszöntötte a fellépőket és a közreműködőket, valamint az újvidéki Városi Könyvtár igazgatóját, Dragan Kojićot és az intézmény igazgatóbizottságának elnökét, Milorad Putnikot. Bevezető tájékoztatójában jelentősnek minősítette a Muzslyán 1993-ban alakult SZJMSZ-t, amely irodalmi esteket, kiállításokat rendez, pályázatokat hirdet stb. Tizenöt éve foglalkozik könyvkiadással. Célkitűzése a fiatal művészetkedvelő tehetségek felfedezése és alkotói útjuk egyengetése vidékünkön. E társulat a mostani vajdasági körútja alkalmából Újvidékre is elhozta legújabb kiadványait, hogy bemutassa őket.
Kovács Jolánka, a SZJMSZ elnöke ismertette Ha a tenger önmagát megissza c. posztumusz gyermekverskötet írójának, a négy éve elhunyt Tóth Béla sokrétű alkotómunkáját (képzőművészet, irodalom, művészfotózás), aki tagja volt a megnevezett színpadnak és a körébe tartozó Sikoly című folyóirat szerkesztőségének. Róla elmondta, hogy utolsó éveiben a gyermekek világában keresett menedéket, amit tanúsít az idén megjelent könyve. E művében újszerűen, ötletesen és költői szóképekkel, játékos stílusban tárja fel a világ rejtélyeit, illetve a 6 éves kisfiú elképzelését.
Az irodalmi esten Léphaft Pál felolvasta Tóth Béla levelét, amelyben megkérte, hogy illusztrálja kötetét. A könyvbemutatót gazdagította az újvidéki Nikola Tesla Általános Iskola másodikos és negyedikes kisdiákjainak (Bozóki Klára és Horváth Patarica Anna tanítónők tanítványai) a fellépése. Élvezettel és hangulatosan szólaltatták meg a választott gyermekverseket.
A rendezvényen Kontra Ferenc író és kritikus méltatta Czirok Attila ifjú költő (a SZJMSZ alelnöke is) eredeti és egyéni stílusú, Muzslától Medina című verseskötetét, amely a múlt évben jelent meg, I. díjat nyert a Színpad 13. vajdasági versenypályázatán. A szerzővel folytatott beszélgetés fő témája volt a kötet szerkezeti felépítése és életrajzi jellege. Elhangzott a közös megállapítás: „Az embert és az írói lelket nem kell szétválasztani”. Lábadi Csilla színművész előadásában hangzottak el választott költemények Czirok Attila tollából.
Kovács Jolánka mutatta be a Sikoly című irodalmi-művészeti, multikulturális folyóiratot, amely az idén lépett a 6. évfolyamába, a Sziveri színpad gondozásában jelenik meg évente négyszer. A látogatók betekintést nyertek a lap legújabb, tavaszi, illetve a 22. számába. Ebből Lábadi Csilla felolvasta Lovra Éva A vonat színésztéziái című novelláját. (A folyamatosan megjelenő kiadvány szerkesztőségének egyik tagja a publikáló Czirok Attila.)
A műsoros est folyamán Kónya Sándor előadta Tóth Béla és Czirok Attila megzenésített verseit.
Az Újvidéki Magyar Olvasókör rendezvényeit a Szekeres László Alapítvány és a Tartományi Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi Titkárság támogatja.



