Szombaton délután az újvidéki Petőfi Sándor Általános Iskola tőszomszédságában néptáncos ünnepség keretében megnyílt a második szerbiai Hungarikum Központ – magyar termékeket, ínyencségeket, különlegességeket árusító, kínáló kiskereskedelmi pont.

Fotó: Ótos András
A belgrádi Hungarikum Központot négy évvel ezelőtt nyitották meg, nagy népszerűségnek örvend, napjában kétszázan is betérnek vásárolni valamit a kínálatban szereplő, nagyjából 400 fajta magyar termék közül.
V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár a megnyitón megemlítette, hogy az élelmiszerek mellett a nem árusítható hungarikumokat is be lehet itt mutatni – az élelmiszerek mellett a népművészet, a néptáncmozgalom, Puskás öcsi életútja és a Hortobágy is hungarikumnak számít. Felcsillantható az élelmiszeriparon kívüli világ is, emellett felkelthető az érdeklődés a magyar értékek iránt – magyarázta az államtitkár, aki számára a hungarikum kifejezés köteléket jelent – köteléket múltunkhoz, történelmünkhöz, kultúránkhoz, köteléket minden magyar ember között.
A megnyitóünnepségen bejelentették, hogy hamarosan, a következő három évben az országban még négy ilyen központ nyílik Kragujevacon, Nišben, Szabadkán és Zomborban is.
A Hungarikumok tárában jelenleg 48 termék, jellegzetesség és egyediség található, ilyenek a kiváló magyar pálinka, a Pick szalámi, az Aggteleki-karszt stb.
Az új központ keretében alkalmi Zsolnay-kiállítást is megtekinthetnek a látogatók-vásárlók. A kereskedés az Újvidéki Vásár utcából közelíthető meg, hétköznapokon 8-tól 20 óráig látogatható. Szombaton és vasárnap is nyitva tart, délután 2 óráig fogadja a magyar termékek iránt érdeklődőket.
