2024. május 8., szerda

Két keréken Pécsre

Az Újvidéki Egyetem Rektorátusának épületében tegnap fogadták azokat a tanárokat, akik a tanári kar mobilitásának fokozását célzó, ERAZMUS+ program keretében hamarosan elkarikáznak a magyarországi Pécs egyetemi városába. Erre vonatkozóan az Újvidéki Egyetem Testnevelési Karának illetékesei megegyezést írtak alá a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karának munkatársaival; a mobilitási program idei pályázatából dr. Valdemar Štajer docens és Nikola Todorović került ki győztesként, Štajer a testedzés és a zsírok tantárgyat adja elő, míg Todorović a sportdiagnosztika területét tanítja. Pécsi útjuk az ottani egyetem amfiteátrumába vezet, ahol a magyar diákoknak, doktoranduszoknak tartanak majd előadást, megbeszélik az együttműködés elmélyítése lehetőségeinek részleteit.

Dávid Csilla felvétele

Dávid Csilla felvétele

Az ERAZMUS program keretében tehát „zöld” utazást terveztek, követendő példát mutatva a hallgatóknak, a program többi résztvevőjének. Rámutatnak arra, hogyan javíthatnak testi erőnlétükön, miközben hozzájárulnak a környezetvédelemhez. Arra szeretnék rávenni az egyetemi közösséget, hogy szálljanak ki végre autóikból, és hogy figyeljenek már kicsit oda környezetükre! A világ szakembereinek egybehangzó véleménye, hogy heti 150–300 perc testmozgásra lenne szükségünk ahhoz, hogy megőrizzük egészségünket. Újvidék kerékpárhálózata erre kiváló lehetőséget nyújt, hiszen a napi ingázás kerékpárnyeregben a munkahely és otthonunk között már teljesítheti ezt az elvárást. Hágában a lakosság 49 százaléka kerékpáron jár a munkahelyére, természetesen elégedetlenek ezzel az aránnyal, 50 százalék felettit szeretnének.

Fotónkon prof. dr. Dejan Madić, az Újvidéki Egyetem rektora és a vállalkozó szellemű kerékpáros tanár, Nikola Todorović asszisztens, aki vasárnap reggel 6 óra körül kel útra útitársával, dr. Valdemar Štajerral. Pécsig a 180 km hosszú úton egy autó követi majd őket. Közúti versenykerékpárok nyergében ülnek, azt mondják, a biciklizéshez nincs szükség különösebb, magas szintű testi erőnlétre, mindenki a saját teherbírásával összhangban tekeri a pedált.

Nyitókép: Dávid Csilla felvétele