2025. június 16., hétfő

A hétvégén érkezik a Dunai regatta

Az önkormányzat támogatásával az Újvidéki Idegenforgalmi Szervezet az idén is vendégül látja az immár 63. Nemzetközi Dunai Regattának, Európa legrégebbi vízitúrájának résztvevőit.

A terv szerint a Strandra vasárnap délután, pontosabban fél 8 és 8 óra között érkeztek a túra első evezősei. A nemzetközi Dunai Regatta Vajdaságon át halad, útközben megállnak Apatinban, Petrőcön, Palánkán. Újvidéken általában több időt töltenek, mert akik már az előző túrákon városunkban jártak, jó benyomásokkal távoztak.

Európa leghosszabb vízi regattájának a résztvevői június 23-án indultak a bajorországi Ingolstadtból, tegnapelőtt megérkeztek Szerbiába, az idei túrán kb. 140 német, osztrák, szlovák, magyar, horvát, bolgár, román, holland, svájci, francia és hazai kajakozó vesz részt. Több mint 2515 kilométert tesznek meg a Fekete-tengerig. Útközben tíz országon eveznek keresztül, nyolc állam 61 városában megállnak, sátortáborokban pihennek meg. A hosszú utat 75 nap alatt teszik meg. Bárhol, bármelyik ponton csatlakozhat hozzájuk akárki, ugyanígy ki is szállhat bárki, bármelyik állomásnál, ha úgy érzi, hogy nem bírja tovább.

A regattások Szerbiában összesen 588 kilométert hajóznak, 18 napig tartózkodnak itt, szeptember első napjaiban érkeznek majd a Fekete-tengerhez.

Magyar ember Magyar Szót érdemel