A hétvégén folytatódtak a hat naposra tervezett temerini Illés-napi rendezvények. Szombaton a Pázmány Péter Diákklub szervezésében többfordulós történelmi vetélkedőt tartottak az általános iskolák felsős tagozatai diákjainak.
Újvidék
A hétvégén Piroson tartják meg a városi egészségügyi igazgatóság, a Novi Sad Egészségház, a Vajdasági Közegészségügyi Intézet, a Kamenicai Szívsebészeti Intézet és az újvidéki mentőszolgálat közreműködésével az Egészségház tárt kapuja elnevezésű akciósorozat 41. rendezvényét, a helyi orvosi rendelőben várják az érdeklődőket 9 és 13 óra között.
Az újvidékieknek csaknem a fele nem újvidéki. Ez azt jelenti, hogy nagyon sok olyan személy lakik a városban, akiket nem tartanak nyilván sehol (legalábbis itt nem), tanulók, másik községből naponta beutazó vendégmunkások, olyanok, akiknek több lakása is van, és máshol tartják őket nyilván, örökös egyetemisták, rendezetlen státusú menekültek vagy elüldözöttek, bejelentetlenül világra jött és élő romák, körözött drogüzérek stb.
Fél év után ismét sztrájkba léphetnek a közművesítési vállalatok dolgozói – A leépítésekben lenne az egyedüli megoldás?
A városi képviselő-testület tegnap első alkalommal tartott ülést a cyberspace-ben, azaz a tanácsnokok internetes kapcsolat révén vitattak meg 11 napirendi pontot. Igor Pavličić polgármester támogatja az újítást, szerinte az elektronikus véleménycserének köszönhetően lerövidülnek majd a vontatott bürokratikus procedúrák, olcsóbbá és egyszerűbbé válik az ülések megszervezése, a városi adminisztráció effektívebben működhet.
Igor Pavličić, Újvidék polgármestere tegnap Piroson járt, ahol a munkások megkezdték a központi szennyvízfeldolgozó létesítmény építését. Az üzem a falu határában, a csatorna partján épül, ha minden jól megy, legkésőbb két éven belül elkészül.

