2026. április 26., vasárnap

Betörtek a temerini tájházba

Március 12-ére, szombatra virradóra ismeretlen tettesek betörtek a temerini magyar tájházba, és magukkal vittek több értékes kiállítási tárgyat, egyebek mellett szentképeket, lámpákat, faliórákat. A betörést a tájház gondnoka vette észre reggel fél nyolc körül. Értesítették a rendőrséget, akik elvégezték a helyszínelést, és megállapították a betörés tényét. Az elkövetők a kőfalon átmászva az egyik udvar felőli ablakon át hatoltak be az épületbe. Vélhetően pontosan tudhatták, mit akarnak elvinni, mert a kiszemelt tárgyak keresgélésével nem okoztak túl nagy felfordulást.

A XIX. század közepén épült parasztházat 2003-ban önkormányzati támogatásból vásárolta meg a Temerini Alkotóműhely és Képzőművészeti Tábor (TAKT), s a temerini magyar lakosság közadakozásból Vajdaság egyik legszebb, szakszerűen berendezett tájházává fejlesztette, amely minden évben hazai és külföldi látogatók sokaságára gyakorolt vonzerőt, amellett nyaranta a legkülönfélébb helyi és regionális kulturális rendezvények helyszínéül szolgált. (Egy magyarországi csoport egyébként néhány perccel azután érkezett a tájházba, hogy a nyomozók befejezték a tényfeltárást.)

Az ellopott tárgyak eszmei értéke jelentős, de a tájház további működtetésében nem okoz fennakadást.

Magyar ember Magyar Szót érdemel