Az Európa Kollégium lakói részt vettek dr. Szőke Anna, a Kiss Lajos Néprajzi Társaság elnökének Az ünnepnek legyen meg a misztériuma című előadásán, amelyen a kollégisták közelebbről is megismerhették a karácsony ünnepének, az adventi időszak, valamint a karácsony utáni, de az ünnephez kötődő aprószentek napjához fűződő szokásokat.
Újvidék
Az Újvidék – Európa Kulturális Fővárosa cím évének programsorozatát a Doček cím alatt futó esemény A Szabadság téri szilveszteri buli ezúttal sem marad el, az idén azonban a művelődési tartalmak je...
Az újvidéki képviselő-testület épületében pénteken megtartották az Újvidék Szociálisan Felelős Közösség – A fejlődés lehetőségei elnevezésű konferenciát.
Az újvidéki székhelyű Vajdasági Magyar Ifjúsági Központ egy újabb ifjúsági képzés megszervezését vállalja magára A közösség ereje címmel, az ifjúsági civil szervezetek utánpótlása céljával.
A limáni piacon szombaton 18 órakor új rendezvénysorozatot indítanak útjára, Nyílt konyha elnevezéssel. A szervezők nyílt téren szeretnék „egy fedél alá hozni” a legismertebb, gasztronómiai finomságainkat annak érdekében, hogy azokat minél több érdeklődő megkóstolhassa.
Tegnap Újvidéken megnyílt az EKOSKOP elnevezésű konferencia, amelyet a Kupakkal a mosolyig Egyesület szervez

