A törökkanizsai falugazdász-iroda 2018 óta fogadja az ügyfeleket, és azóta rendületlenül segíti a községbeli gazdákat. A falugazdászok munkájára minden évben nagy igény mutatkozik, hiszen számtalan problémával és kérdéssel lehet hozzájuk fordulni. Szaktudásukkal és elhivatottságukkal hidat teremtenek az elképzelések és a megvalósítás között. A település központjában működő irodában Ótott Nóra falugazdász fogadja a gazdákat hétfőn, szerdán, csütörtökön és pénteken 8 és 13 óra között. A falugazdász lapunknak nyilatkozva betekintést nyújtott a jelenlegi munkafolyamatokba és a mezőgazdasági termelőket is érintő pályázati lehetőségekbe.
n Milyen munka folyik jelenleg a falugazdász-irodában?
– Most az idei évre vonatkozó gazdaságújítások zajlanak. Ez magában foglalja az alapadatok egyeztetését a termelőkkel, köztük a lakcím, az elérhetőségek és a bankszámlaadatok pontosítását, valamint a parcellákra vonatkozó vetésforgó bejegyzését. Ezekkel a lépésekkel tudjuk a gazdaságokat megújítani, ami azért kiemelten fontos, mert ez alapfeltétele a különféle támogatások igénylésének.
n Hány termelővel álltok kapcsolatban, és milyen gyakran veszik igénybe a segítségeteket?
– Konkrét számot nehéz mondani, mivel minden ügy más jellegű ügyintézést igényel, és sok esetben egy termelő többször is igénybe veszi a szolgáltatásainkat. Tavaly körülbelül 2000 ügyfélfogadást jegyeztem, most januárban pedig egyetlen hónap alatt 171 ügyfélfogadást regisztráltunk.
n Megszokták-e már a termelők az eAgrar-rendszert, és mekkora segítséget nyújt nekik a falugazdász?
– A termelők mára nagyrészt hozzászoktak az eAgrar-rendszerhez, ugyanakkor továbbra is igénylik a segítséget a rendszer kezelésében. Sokuk idegenkedik az online ügyintézéstől, ezért ebben nyújtunk számukra támogatást, kérésükre elvégezzük helyettük az egyes ügyintézéseket, módosításokat és a kérelmek benyújtását az online platformon keresztül.
n Milyen pályázatokon vehetnek részt a gazdák a közeljövőben?
– Jelenleg elérhető a Prosperitati Alapítvány házvásárlási pályázata, valamint a kezdő vállalkozások beindítását célzó pályázatok. A kifejezetten mezőgazdasági jellegű támogatások és pályázatok tavasszal, általában március–április körül jelennek meg a tartományi mezőgazdasági titkárságnál. Ezek keretében a termelők pályázhatnak egyebek között öntözőberendezések kiépítésére, kapcsolható eszközök beszerzésére, jószágvásárlásra, jégvédelmi hálók kiépítésére, valamint a kezdő mezőgazdasági termelők számára akár 90 százalékos visszatérítéssel is elérhetők a támogatások. A mezőgazdasági minisztérium által kiírt pályázatok általában az év végére várhatóak, ott általában terménybiztosításra, kapcsolható eszközök vásárlására, tenyészállatok beszerzésére van lehetőség – mondta.
Fontos információ még, hogy Ótott Nóra keddenként a csantavéri falugazdász-irodában fogadja az ügyfeleket.
A falugazdász-iroda működését a budapesti Agrárminisztérium támogatja.
Nyitókép: Ótott Nóra: Sokan igénylik a segítségünket - Horváth Attila felvétele


