Az idén Törökbecsén 45 háztartás részesül támogatásban a családi házak és lakások energiahatékonyságának javítását célzó program keretében. Az ehhez szükséges forrásokat Törökbecse község önkormányzata, illetve a Bányászati és Energiaügyi Minisztérium biztosította.
A program megvalósítására összesen tízmillió dinárt különítettek el, amelyben ötmillió dinárt az önkormányzat és további ötmillió dinárt a minisztérium biztosított. A beruházások költségeinek egy részét – a nyilvános pályázat feltételeivel összhangban – a pályázó polgárok fedezik.
A támogatás különböző energetikai korszerűsítési intézkedésekre terjed ki, a többi között a nyílászárók cseréjére, a homlokzati hőszigetelés javítására, a fűtési rendszerek korszerűsítésére, valamint napelemek telepítésére. A munkálatok az előző év végén kiírt nyilvános felhívás alapján valósulnak meg.
Az energiahatékonysági programot Törökbecsén ötödik éve valósítják meg, célja az energiafogyasztás és a háztartások rezsiköltségeinek csökkentése, illetve a lakhatási körülmények javítása. A szerződések aláírása után a kivitelezés az illetékes vállalkozók feladata, az önkormányzat pedig a dokumentáció ellenőrzéséről és az előírt eljárások betartásáról gondoskodik.


