2025. május 31., szombat

További fejlesztés Törökbecsén

A tartományi kormány támogatásával parkoló épül az új városi fürdő- és szabadidőközpontnál

A tartományi kormány 22,5 millió dinárral támogatja egy parkoló kiépítését a törökbecsei városi fürdő- és szabadidőközpont fejlesztésének részeként – döntöttek a tegnapi, Maja Gojković tartományi kormányfő vezette ülésen. 

A törökbecsei spaközpont alapkövét 2023 januárjában helyezte le Igor Mirović korábbi tartományi kormányfő és Saša Maksimović, Törökbecse község polgármestere. A spaközpont fedett részének beruházási összköltsége több mint 550 millió dinár, a projekt összegének kétharmadát a tartományi kormány biztosította. 
A több mint kétezer négyzetméteren elterülő komplexum a Tisza közvetlen közelében lévő, valamikori tejgyár helyén épült. A fedett fürdő 1200 négyzetméter alapterületű, kétszintes, úszó- és rekreációs medence, emellett más kísérőtartalmak is várják majd a fürdőzni vágyókat. Az alapkő lehelyezésekor elhangzott, hogy az építési munkálatokat várhatóan két év múlva fejezik be, azonban még mindig nem tudni, mikor adják át rendeltetésének az új városi fürdő- és szabadidőközpontot.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: (Fotó: Kancsár Izabella)