Ugyan Topolya szeptember 15-én jegyzi a község napját, de a járványhelyzet miatt egy hónapot csúszott a községi képviselő-testület díszülése, illetve az ilyenkor szokásos díjak és elismerések átadása.

Topolya község idei díjazottai a községi elnök, Szatmári Adrián, és a képviselő-testület elnöke, Saša Srdić társaságában (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)
A köztudott okok miatt eben az évben rendkívül szerény körülmények között, a biztonsági előírásokat betartva zajlott a rendezvény a Művelődési Ház színháztermében. A himnuszok után Saša Srdić, a kkt elnöke köszöntötte szerb, magyar, szlovák és ruszin nyelven a megjelenteket.
– Egy nehéz és kihívásokkal teli, mégis sikeres év van mögöttünk. A Covic–19 mindannyiunk életére hatással van, számos kérdéssel, problémával jár, amit meg kell oldani. Ebben az összetételben az új községi képviselő-testület augusztus 21-én ült össze először, a korábbihoz képest bizonyos változásokkal, de ugyanazokért a célokért, friss energiákkal. Ez utóbbira pedig szükség lesz az előtt, amivel szembe kell néznünk. Az idei községnapi ünnepségsorozat teljesen különbözik a korábbi években megszokott menettől és lendülettől. Ennek a szerény ünnepi ülésnek egy részről az a célja, hogy ne szakítsuk meg a községi ünnepségsorozat hagyományát, és nem mellesleg hogy megköszönjük fáradozásaikat azoknak a polgártársainknak, akik munkájukkal a közösségünket gazdagították – mondta egyebek mellett Saša Srdić, aki sikerként könyvelte el azokat a befejezett és már megkezdett topolyai kapitális, és kisebb léptékű beruházásokat, amikre Topolya már nagyon régen várt.
Szatmári Adrián községi elnök kitért arra, hogy ugyan embert próbáló feladat szembe nézni a koronavírus miatt keletkezett helyzettel, de az önkormányzat nem vallhat kudarcot egy ilyen helyzetben sem.
– Egy önkormányzatnak jólétben és nehézségben is az a feladata, hogy kiszámíthatóságot, biztonságot és stabilitást biztosítson a polgároknak. Úgy gondolom, hogy jól vettük az akadályokat, és ha összegeznünk kell, elégedettek lehetünk. Topolya két legjelentősebb beruházása, a szennyvíztisztító és a fedett medence kiépítése is jó ütemben halad. Fejlesztettük az ipari parkot, és tartományi támogatással zajlik a városi és a falusi ivóvízhálózatok felújítására is. Építjük-szépítjük a tavunk környékét, és hamarosan elkészül a partján az autós kemping, emellett a falvainkban is oda figyelünk a fejlesztésekre. Kiemelten kezeljük a civil szervezeteket és a mezőgazdasági termelőket. Támogatjuk a Dr. Hadzsy János Egészségházat, és a falusi rendelők működését is. Tartományi támogatásból és a Magyar Nemzeti Tanács segítségével megújultak óvodáink és iskoláink, a diákotthon hamarosan megnyitja kapuit a bentlakók előtt. A közeljövőben városunk ad otthont az ország legmodernebb labdarúgó-stadionjának is – mondta egyebek mellett a községi elnök.

Topolya község idei díjazottai nevében Papp László mondott köszönetet (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)
Ezt követően Papp László bácskossuthfalvi helytörténész, és Liszka Péter sportoló vehették át a község Pro Urbe díját. Plakett elismerésben részesült a Dr. Hadzsy János Önkéntes Tűzoltó Testület, példamutató és önfeláldozó humanitárius tevékenységéért. A községi elnök köszönőlevelét vehette át Benčik Senka pedagógus, a ruszin nyelv ápolása és megőrzése terén kifejtett kiemelkedő munkájáért. Rakk Lajos agrármérnök a mezőgazdasági ágazatban végzett szakmai teljesítményéért részesült a községi elnök köszönetében, mint ahogy Radovan Tešić újságíró is, aki a tájékoztatás terén több évtizeden át kifejetett kiváló munkájáért kapta kézhez az elismerést.
A díjazottak nevében Papp László mondott szerb és magyar nyelven köszönetet.
– Az ember nemcsak azért dolgozik, hogy megkeresse a kenyerét, hanem hogy hasznosnak is érezze magát. Amikor elindultunk az úton, akkor nem a díjak lebegtek a szemünk előtt, hanem csak tettük a dolgunkat. Ez pedig a körülöttünk levők támogatása nélkül nem valósulhatott volna meg. Elsősorban a családjainknak, barátainknak tartozunk köszönettel, és azoknak a támogatóknak, akik erkölcsileg és anyagilag is hozzájárultak a munkánk kibontakozásához – mondta Papp László.
