2026. február 7., szombat

Hagyományőrző disznótor Topolyán

Sült vérrel, májjal és tokaszalonnával vendégelték meg az érkezőket

Hagyományos disznótort tartottak Topolyán, felelevenítve a mind inkább feledésbe merülő falusi, tanyasi szokásokat. A topolyai vásártéri otthon előtt a böllérek Siska Béla irányításával már kora reggel megkezdték a munkát. A szervezők pedig finom reggelivel várták az érdeklődőket, és a meghívott vendégeket. Nem is olyan régen még általános szokás volt, hogy télvíz idején összejöttek a rokonok, közösen vágtak disznót, amiből olyasmiket készítettek, ami hónapokig hozzájárul a család élelmezéséhez. megtartsák a hagyományos disznótort. Igazi ünnep volt a disznótor, mely hangulatos vacsorával ért véget.

Akik nem voltak ott, a szomszédok, távolabbi rokonok kóstolót kaptak. Ezt a hagyományt eleveníti fel másfél évtizede minden évben Topolyán a helyi Gazdakör hagyományos disznótora. A férfiak orjára bontották a sertéseket, az asszonyok a konyhán készítették a reggelit. Sült vér, szalonna, fokhagymás máj illatozott. Szatmári Mihály, a Topolyai Gazdakör elnöke elmondta, a cél, hogy ez a hagyomány felelevenedjen. Így szeretnék bemutatni a mai ifjúságnak, hogy régen hogyan zajlottak a disznótorok. Télen voltak ideálisak az időjárási feltételek, ekkor értek jobban rá az emberek a disznóvágásra egykoron is. 

A böllérek munka közben / Tóth Péter felvétele

A böllérek munka közben / Tóth Péter felvétele

Szatmári Adrián, Topolya polgármestere is jelen volt és hangsúlyozta, hogy az önkormányzat minden évben támogatja ezt a rendezvényt. A Mezőgazdasági Iskola tanulói is bekapcsolódnak például ebbe a rendezvénybe. Fontosnak tartja, hogy a fiatalok is megismerjék a hagyományos disznóvágás fortélyait. Elmondta, hogy most is nyitva áll a pályázat a civil szervezetek részére, a keret több mint 29 millió dinárt tesz ki.


Fremond Árpád, Magyar Nemzeti Tanács elnöke is megjelent, és rámutatott, hogy egy nagyon szép példája ez a rendezvény az összefogásnak. Szépen megmutatkozik, hogy egy civil szervezet, a gazdák, a Mezőgazdasági Iskola és az önkormányzat hogyan tudja életben tartani ezt a hagyományt, hogyan tudja összehozni az embereket. Tóbiás József, a VMSZ parlamenti képviselője, a mezőgazdasági bizottság alelnöke, aki pozitív fejleménynek nevezte, hogy megjelent a támogatások naptára, így a termelők most előre átfogó képet kapnak arról, mikor számíthatnak az egyes támogatási intézkedésekre az év folyamán. 

Az esti órákban már hagyományosan disznótoros bálra invitálták az érdeklődőket a szervezők. Orjaleves, szárma, sült kolbász és hurka szerepelt a menüsorban. 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Orjára szedték szét a sertéseket/Tóth Péter felvétele