A zentagunarasi Armida Nőszervezet jól kiforrott éves programja számos érdekes és népszerű eseményt, tevékenységet tartalmaz. Ezek zömét az elmúlt évben is sikerült megvalósítaniuk – mondta el lapunknak Kádár Krisztina, az egyesület elnöke.
– Tavaly sikerült mindent megvalósítanunk, amit elterveztünk. Az év elejét disznótoros vacsorával kezdtük, amelyen a hagyományos disznótor elemeit elevenítettük fel. A farsangi program keretében farsangi fánkot sütöttünk a Mag Hagyományápoló Egyesülettel közösen, és nagyon örültünk, hogy sok vendéget vonzott ez a program. Az idén vélhetőleg még több fánkot kell sütni, mert nagy volt iránta az érdeklődés. Áprilisban húsvéti kiállítást és vásárt szerveztünk a Csipkerózsa kézimunkacsoporttal közösen, amit minden évben nagy érdeklődés övez, számos kiállítóval és látogatóval. Az Armida a gyerekek számára pályázattal is készült, amelybe az alsósok mellett a felső osztályos tanulókat is sikerült bevonni. A nyáron a Napsütötte nyári táborban minden alkalommal foglalkozást tartunk a gyerekeknek, tavaly palacsintát sütöttünk a gyerekekkel közösen. A Gracza János Irodalmi és Színjátszó Egyesülettel karöltve családi napot is rendeztünk a nyáron. Az újkenyér-ünnep alkalmával lángost sütöttünk, ami nagyon népszerűnek bizonyult. Az ősszel pályázatot hirdettünk meg, amelyre őszi dekorációkkal lehetett jelentkezni: az ezekről készült képekre lehetett szavazni, és díjaztuk az alkotásokat. Októberben az idősek napja alkalmából megtartottuk hagyományos rendezvényünket, amelyre minden 70. évét betöltött falubelit meghívtunk. Szerényen megvendégeltük őket, valamint élő zene szólt. Október végén halloweenbulit szerveztünk a gyerekeknek, amelyen mindenki jól érezte magát, és díjaztuk a három legérdekesebb jelmezt. Az iskolában lévő játszójárdát újra kellett festenünk, egyben újabb elemmel bővítettük – számolt be az elnök, majd azzal folytatta, hogy az év végén az ablakkalendárium iránt ugyancsak nagyobb volt az érdeklődés, mint korábban. Decemberben a szokásos cipősdoboz-akció keretében már nemcsak 10 éves korig, hanem a 8. osztályosokig minden generáció kapott ajándékot, amelyet a Télapó és a manók adtak át a tájházban, mintegy 200 csomag talált gazdára.
Az Armida az idén is a jól bevált rendezvényeit szeretné megszervezni – mondta el Kádár.
– Eseményeinket a falu apraja-nagyja szereti, és örömmel látogatnak el rá. Az idén arra fogunk törekedni, hogy a falut még szebbé varázsoljuk. Virágokkal, díszekkel szeretnénk még színesebbé tenni az arculatát. A falu központjában mindig készítünk szalmabálából valamilyen dekoratív installációt. Az adventi koszorút és fényképdíszletkeretet lebontottuk, s most a következő variáción gondolkodunk. Van olyan új tervünk is, hogy az egészségházban lévő régi székeket felújítjuk, hogy szebbek és kényelmesebbek legyenek – számolt be Kádár Krisztina.
Kádár Krisztina / Fotó: Lakatos János
Nyitókép: Lakatos János


